Index Vakbarát Hírportál

Örültek a héten a külhoni magyar EP-képviselők

2017. március 2., csütörtök 12:02

A vajdasági magyar képviselő a Szerbiáról elfogadott országjelentés, a kárpátaljai az Ukrajnának adott uniós vízummentesség miatt volt boldog.

A szlovákok és a románok se szívózzanak az ottani magyarok miatt

A külügyi bizottság a héten más balkáni országokkal is foglalkozott. A korrupció és a maffia elleni harcot szinte mindegyiknek felemlegette. Montenegrót az oroszoktól, a választási harcokba ragadt Macedóniát az anarchiától félti. A koszovóiaknak belengette, hogy ha továbbra is szépen haladnak az EU felé, belátható időn belül vízummentesen utazhatnak az EU-ba.

Beszólásból uniós tagoknak is kijutott: a képviselők arra hívták fel a figyelmet, hogy öt uniós ország még nem ismerte el Koszovó függetlenségét, amelyre az európai külpolitika hitelessége, valamint a Koszovó és Szerbia közötti viszony rendezése érdekében is szükség lenne. A letolás többek között Romániának és Szlovákiának járt, akik az ottani magyarok vélt törekvéseitől tartva szívóznak Pristinával.

Az európai uniós csatlakozás feltételeinek teljesítéséért Szerbiának és Koszovónak tartós politikai akaratot és több elkötelezettséget kell mutatnia kétoldalú kapcsolataik javítására - jelentették ki az Európai Parlament külügyi bizottságában ülő képviselők a héten.

A testület tagjai kiemelték, Belgrád sokat lépett előre a versenyképesség javításában, a munkahelyteremtésben és a gazdasági növekedésben. Ugyanakkor a szerb kormánynak többet kell foglalkoznia a jogállamiság biztosításával, a korrupció elleni harccal és a szervezett bűnözés felszámolásával, a külpolitikáját pedig jobban az EU-hoz kellene igazítania.

„A vajdasági magyarságnak is kedvező”

Deli Andor vajdasági EP-képviselő úgy értékelte, hogy a vajdasági magyarságnak is kedvező a Szerbiáról szóló országjelentés. A megszavazott értékelés külön bekezdésben foglalkozik a kisebbségek jogaival és helyzetével, ami jó alapot ad a továbblépésre. Emellett a szöveg kiemeli a részarányos foglalkoztatás fontosságát a közigazgatás mellett az igazságügy területén is, ami jelentősen elősegíti a kisebbségi jogvédelmet - vélekedett a képviselő.

A Fidesz-KDNP listájáról az Európai Parlamentbe jutott politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy módosító indítványára a külügyi bizottság a szövegbe foglalta a szerb, mint nem anyanyelv új tanulási módszereinek elfogadását.

„Mindannyiunk érdeke”, hogy Ukrajna közeledjen az EU-hoz

Az Európai Parlament a héten Ukrajna vízummentességéről is elvi alkut kötött a tagállamokkal. Bocskor Andrea kárpátaljai EP-képviselő üdvözölte a megállapodást. A Fidesz-KDNP listáról bejutott politikus szerint „a vízummentesség megadása az ukrán állampolgároknak kiemelt jelentőséggel bír, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy Ukrajna szorosabb kapcsolatba kerüljön az Európai Unióval, az európai értékközösséggel”.

„Remélem a vízummentes utazás elnyerése után Ukrajna folytatja azokat a reformokat, amelyek az uniós értékeknek és szabályoknak megfelelő demokratikus jogállamiság követelményeihez közelítik” az országot, és közben „előtérbe kerülhet a nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok jogainak kiszélesítése” – hangsúlyozta a képviselő.

(MTI)

Rovatok