Index Vakbarát Hírportál

Az EU felkapta a fejét a francia reformtervekre

2017. szeptember 26., kedd 23:08

Az uniós intézmények vezetői üdvözölték Emmanuel Macron ötleteit, amelyekkel újjáalapítaná az EU-t.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kedden üdvözölte Emmanuel Macron francia államfő reformjavaslatait. Hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak bátorságra van szüksége a továbblépéshez.

A testület elnöke azt írta Twitter-üzenetében, hogy az elnök víziója „rendkívül európai”, kiemelve, hogy „egységesebb, erősebb, demokratikusabb„” Európára van szükség.

jean-Claude Juncker emellett kiemelte: nyílt vitát kell folytatni az EU újraalapítását célzó elképzelések mindegyikéről, az Egyesült Királyság 2019-ben várható kilépése után pedig döntésre kell jutni a követendő irányról. Az egyik ilyen terv egyébként épp tőle származik.

Martin Selmayr, a bizottság elnökének kabinetfőnöke arról számolt be a Twitteren, hogy az uniós vezetők decemberi csúcsértekezletén meg fogják vitatni mindkét reformelképzelést. Rámutatott: nem gyakran fordult elő az EU történetében, hogy ennyire hasonló állásponton volt a francia államfő és az Európai Bizottság elnöke. „Egyesek csak az akadályokat fogják látni, de olyanok is lesznek, akik megragadják a lehetőséget!” – írta.

Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke a beszéd kapcsán leszögezte: egyetért Emmanuel Macronnal abban, hogy új lendületre, az integráció mélyítésére van szükség.

(MTI)

Rovatok