Index Vakbarát Hírportál

Átláthatóbbá tennék az uniós közbeszerzéseket

2017. október 4., szerda 00:45

Az Európai Bizottság az egységes piac megerősítéséért és az európai beruházások ösztönzéséért növelné a közbeszerzések hatékonyságát.

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén bemutatott kezdeményezés szerint az eljárások egyszerűsítéséért és gyorsításáért törekedni kell a digitális technológia teljes körű kihasználására. Az új szabályok lehetőségeivel az uniós tagországok bátran építsenek ki partnerségeket a hatóságokkal és az érdekeltekkel, hogy a közbeszerzés feltételei a gyakorlatban is javulhassanak - emelték ki.

Jyrki Katainen munkahelyteremtésért, növekedésért, beruházásokért és versenyképességért felelős uniós biztos elmondta, a bizottság a közbeszerzés teljes potenciálját ki szeretné használni. Gondoskodnának arról, hogy az a kétezer millió euró, amit évente közszolgáltatásokra és közhasznú termékekre fordít az EU, gazdasága fellendítését, az innovációt és fenntarthatósági célkitűzései megvalósítását szolgálja.

Elżbieta Bieńkowska belső piacért, valamint az ipar- és vállalkozáspolitikáért, és a kis- és középvállalkozásokért felelős biztos hozzátette, az állami hatóságoknak bátrabban kell élniük a közbeszerzéssel. Ez egy olyan stratégiai eszköz, amellyel az adófizetők pénze hatékonyabban felhasználható, és hozzájárul az innovatívabb, fenntarthatóbb és versenyképesebb gazdaság kialakításához.

Az előterjesztéssel többek között célszerű lenne a tagállamoknak a közbeszerzési politikákhoz olyan stratégiai megközelítést kidolgozniuk, amely nagyobb mértékben veszi figyelembe az innovációs, zöld és szociális szempontokat a közbeszerzési szerződések odaítélésekor.

A tervezet szerint könnyebb hozzáférést kell biztosítani a kkv-knak a közbeszerzési piacokhoz az Európai Unióban és az uniós vállalkozásoknak az unión kívüli országokban. Javítani kell a beszerzési adatok átláthatóságán, sértetlenségén és minőségén. Digitalizálni kell a beszerzési eljárásokat, valamint szorosabb együttműködést kell kialakítani az ajánlatkérő szervek között Európa-szerte.

Mint elmondták, a bizottság ügyfélszolgálatot hoz létre, amelyhez a 250 millió eurót meghaladó becsült értékű projektek esetében már kezdeti fázisban különleges kérdésekkel lehet fordulni.

Azon projekteknél, amelyek a tagállamoknak kiemelten fontosak vagy teljes becsült értékük több mint 500 millió euró, az illetékes hatóságok felkérhetik a bizottságot arra, hogy ellenőrizzék, a teljes beszerzési terv megfelel-e az uniós beszerzési jogszabályoknak. Ezáltal jelentősen csökkenhet a bizonytalanság, a késedelem és a jogi természetű problémák felvetődésének esélye - közölték.

(MTI)

Rovatok