Index Vakbarát Hírportál

Az EU-tól is segítséget várnak Kárpátalján

2017. október 11., szerda 20:37

Bocskor Andrea kárpátaljai magyar képviselő csalódott, hogy az európai döntéshozók nem ítélték el az új ukrán oktatási törvényt.

Ukrajnára jelenleg csak nemzetközi nyomással lehet hatást gyakorolni, mondta Bocskor Andrea egy panelbeszélgetésen a III. Kárpátalja Napon Brüsszelben. A kárpátaljai magyar politikus szerint minden lehetőséget megragad, hogy a nemzetközi fórumokon vita tárgyát képezze az ukrajnai kisebbségek durva jogfosztási törekvése. A képviselő csalódottságának adott hangot, hogy az európai döntéshozók és nemzetközi szervezetek késlelkednek az állásfoglalással, az ukrajnai oktatási törvény elítélésével. Az új szabályozás nyilvánvaló kísérlet több tízezer gyermek alapvető jogának, a szabad tannyelv választásnak a korlátozására. Az ukrán kormányzat az európai értékek tiszteletét hangozathatja, ennek ellenére meglévő jogokat vesz el az ukrajnai nemzeti kisebbségektől, a készülő törvény szövegét pedig nem az elfogadás előtt küldték el normakontrollra a Velencei Bizottsághoz, hanem csak utólag, amikor már hatályba léptették.

Az új ukrán oktatási törvény 7. cikkének negatív következményeiről, amely az oktatási folyamat tannyelvének szabályozásáról szól, Balogh Lívia főiskolai tanár, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű szervezetének elnöke számolt be. Elmondta, hogy a törvénynek több közvetlen következménye is lehet: „a kárpátaljai magyarság asszimilálódása vagy elvándorlása. Az anyanyelven történő tanulás megszűnésével nem csak a magyar nyelv tűnhet el az iskolákból, de a kulturális és nemzeti identitás is torzulhat.”

Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora a kárpátaljai magyar oktatás történelmi hátterét, fejlődését mutatta be. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szeptember 28-án életbe lépett oktatási törvény kétségbeejtő, ugyanis Ukrajna alkotmányával, nemzetközi egyezményeivel egyaránt ellentétes és az elnök ennek ellenére írta alá azt.  A legaggasztóbbnak a rektor a párbeszéd hiányát, a nemzeti kisebbségek szakmai szervezeteinek mellőzését emelte ki az ukrán fél részéről.

(Európai Néppárt magyar delegációja)

Rovatok