Index Vakbarát Hírportál

A venezuelai ellenzék kapta a Szaharov-díjat

2017. október 26., csütörtök 12:56

A venezuelai demokratikus ellenzék és az ottani politikai bebörtönzöttek csoportja kapta idén az ötvenezer euróval járó Szaharov-díjat. Több, házi őrizetben vagy börtönben lévő ellenzéki politikus, köztük Leopoldo López, Antonio Ledezma és Yon Goicoechea képviseli őket. 2017 eleje óta 130 ellenzékit gyilkoltak meg és több mint ötszázat zártak börtönbe a dél-amerikai országban.

A venezuelai ellenzék mindenki számára példakép lehet. Bátor emberek, akik annak ellenére, hogy megverik és börtönbe zárják őket, nem tántorodnak el és nem ijednek meg.

– méltatta a díjazottakat José Ignacio Salafranca képviselő. A venezuelai ellenzéket a néppárti és a liberális csoport jelölte a díjra, amelyet a decemberi plenáris ülés ideje alatt adnak majd át.

A Nobel-békedíjas Andrej Szaharov orosz atomfizikusról elnevezett kitüntetést 1988 óta minden évben olyasvalakinek ítélik oda, aki jelentős erőfeszítéseket tesz, nagy áldozatokat vállal az emberi jogokért, a gondolatszabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemben.

Az Európai Parlament október 10-én nevezte meg azt a hét jelöltet, akik közül a Parlament kiválasztotta az idei nyertest. A gondolat- és véleményszabadságért folytatott küzdelem elismeréseként adományozott kitüntetésre bármely frakció vagy legkevesebb negyven képviselő terjeszthet fel jelöltet. A parlament külügyi, fejlesztési és emberi jogi bizottságának tagjai közülük választották ki a „döntősöket”.

Aura Lolita Chávez Ixcaquic olyan szervezet tagja, amely a természeti erőforrások és az emberi jogok védelméért harcol Guatemalában a bányászat, a fakitermelés és a mezőgazdasági ipar terjeszkedése ellenében. A Council of Ki'che' Peoples (CPK) nevű csoport tagjait már többször megfenyegették.

Dawit Isaak egy eritreai letartóztatási hullám áldozata, akit 2001-ben ítéltek el tárgyalás nélkül. A férfit, akit 2005 óta senki nem látott, húsz másik újságíróval együtt vették őrizetbe, akik a demokratikus reformokért szólaltak fel az országban. Isaak már 2009-ben is a Szaharov-díj döntőse volt.

Asia Bibi pakisztáni keresztény nő is a jelöltjei között volt még, akit istenkáromlás miatt halálra ítéltek, Pierre Claver Mbonimpa burundi emberi jogi aktivista, valamint Selahattin Demirtas és Figen Yuksekdag, a törökországi kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) két társelnöke is.

A jelöltek közül az EP házbizottságaként működő úgynevezett Elnökök Konferenciája választja majd ki október 26-án, hogy ki kapja az idén 29. alkalommal kiosztott Szaharov díjat decemberben.

Amikor az október 16-án meggyilkolt máltai újságírónőről, Daphne Caruana Galiziáról emlékeztek meg a Parlament plenáris ülésén, több képviselő is felvetette, hogy a díjat rendhagyó módon neki kellene posztumusz odaítélni.

Rovatok