Index Vakbarát Hírportál

Az EP elnöke is fellép az ukrán oktatási törvény ellen

2017. november 14., kedd 09:46

A tegnap délutáni strasbourgi plenáris ülésen napirend előtti felszólalásukban Bocskor Andrea magyar és Cristian Dan Preda román európai parlamenti képviselők aggodalmaiknak adtak hangot az új ukrán oktatási törvény miatt. Nyíltan kiálltak az ukrajnai kisebbségek védelme mellett és felhívták a parlament figyelmét a jogszűkítő törvényre és a rossz hatásukra az ukrajnai nemzeti kisebbségekre. Arra kérték a testületben ülő társaikat, hogy foglalkozzanak a témával.

Ukrán nacionalisták akcióztak a magyarok ellen

A Szvoboda párt katonai szervezete, a Karpatszka Szics szélsőséges ukrán nacionalista alakulat 2017. november 11-én az  ungvári magyar főkonzulátus előtt tüntettek, majd november 12-én megfélemlítő felvonulást tartottak Beregszászon.

„Megengedhetetlen minden olyan megmozdulás, amely a soknemzetiségű Kárpátalja nyugalmának megbontására törekszik. A szélsőséges nacionalizmusnak és a kívülről jövő konfliktust szító erőknek nincs helye Kárpátalján! Az európai uniós alapértékek, továbbá az ukrajnai magyar kisebbség nemzeti szimbólumok és anyanyelv használatára vonatkozó alkotmányos jogának teljes megcsúfolása zajlott a hétvégén, amit egy EU integrációra törekvő ország nem engedhetett volna meg” – nyilatkozta az esetről Bocskor Andrea.

Bocskor Andrea kárpátaljai magyar képviselő beszédében a diszkriminatív intézkedésre hívta fel a figyelmet az ukrajnai nemzetiségi iskolák közép- és felsőoktatási rendszerében. „A cikkely a már megszerzett jogokat csorbítja, és a több évtizede jól működő nemzetiségi iskolarendszert számolja fel” – hangsúlyozta a Fidesz-KDNP listájáról az EP-be került képviselő. Arra kérte az Európai Parlament elnökét, hogy foglaljon állást, mivel a nyelvi sokszínűség megőrzése az EU alapértéke, az anyanyelvhez való jog pedig az alapvető jogok része.

A felszólalásokra reagálva Antonio Tajani, az EP elnöke biztosította a képviselőket, hogy védelmébe veszi az európai kisebbségi nyelvhasználatot és levelet ír Petro Porosenko ukrán elnöknek. Tajani az európai parlamenti képviselők kifejezett aggodalmai miatt mielőbb találkozót kezdeményez az ukrán államfővel.

„Ukrajna, mint az EU társult tagja nem léptethet életbe egy ilyen kisebbségvédelem szempontjából visszalépést jelentő törvényt, nem veheti el több tízezer magyar, román, lengyel gyerektől a szabad tannyelv választás jogát. Ezért fontos, hogy az EP is a legfelsőbb szinten foglalkozzon az üggyel” - mondta el Bocskor Andrea.

(EPP magyar delegációja)

Rovatok