Index Vakbarát Hírportál

Az EP egyelőre visszadobta a szerzői jogi reformot

2018. július 5., csütörtök 14:27 | aznap frissítve

Az Európai Parlament igen szoros szavazással, 318 szavazattal 278 ellenében egy időre megakasztotta a tárgyalási folyamatot a szerzői jogi reformról. A reform alapvetően befolyásolja a nagy internetes videómegosztók, mint például a Youtube működését, és ha nem elég körültekintően alkalmazzák, gyakorlatilag cenzúrát vezethet be az interneten.

Az EP illetékes szakbizottsága kidolgozta a javaslatát, amelyet azért övezett nagy vita, mert a videóik szűrésére kötelezi a videómegosztókat még azelőtt, hogy egy felhasználó közzétenné őket, és azt is szigorúbban szabályozná, hogy az internetes oldalak mit és mennyit vehetnek át a saját oldalukra szöveges anyagokból, például újságcikkekből. Többek között a Wikipedia tart tőle, hogy arra köteleznék, hogy fizessen a tartalmak után, amelyet linkel.

Az EP-képviselők a plenáris ülésen viszont elutasították a tárgyalási mandátumot, amelyet a jogi szakbizottság készített. Ez alapján a mandátum alapján kezdett volna tárgyalást a parlament az európai nemzeti kormányokkal a szerzői jogi reformról.

A plenáris ülés elutasító döntése miatt a képviselőknek újra kell tárgyalniuk a parlamenti álláspontot. Az erről szóló vita és a szavazás egyaránt a következő plenáris ülésen kerül napirendre szeptemberben.

A szavazás után a téma német néppárti felelőse, Axel Voss elmondta:

Sajnálom, hogy a képviselők többsége nem támogatta az általam és a jogi bizottság által képviselt álláspontot. De ilyen előfordul a demokratikus folyamat során. Szeptemberben visszatérünk az ügyre, és megpróbáljuk úgy orvosolni a kifogásokat, hogy közben sikerüljön összhangba hozni a szerzői jogi szabályzást a modern digitális korral.

Az Európai Parlament Eljárási szabályzata szerint ha a képviselők legalább 10 százaléka (azaz 76 fő) kifogást emel az ellen, hogy a nemzeti kormányokkal folytatott tárgyalások a szakbizottsági álláspont, mint tárgyalási kiindulópont alapján kezdődjenek meg, akkor a plenárisnak kell döntenie a kérdésben. A kedd éjféli határidőig a plenáris szavazáshoz elegendő képviselő jelezte kifogását.

A témában készült kvízünket itt töltheti ki.

Az Artisjus csalódott, de nem adja fel

Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület csalódottságának adott hangot amiatt, hogy az Európai Parlament (EP) csütörtökön elutasította az évek óta vitatott szerzői jogi irányelvről benyújtott szabályozási tervezetet. Mint azonban az MTI-hez eljuttatott közleményükben írják, nem adják fel az internetes jogdíjakért folytatott harcot. Közleményük szerint az EP annak dacára nem szavazta meg a tervezetet, hogy két évnyi egyeztetés után az illetékes jogi szakbizottság és 39 ezer európai, köztük 900 magyar művész egyhangúan támogatta a benyújtott javaslatot.

"Ellenkező eredmény esetén jelentős lépést tehettünk volna afelé, hogy a YouTube-hoz hasonló profitorientált tartalomszolgáltatók tisztességesen fizessenek a náluk elérhető tartalmak alkotóinak" - idézi Tóth Péter Benjamint, az Artisjus üzleti transzformációs igazgatóját a közlemény.

Mint rámutatnak, a 13. cikk szabályozásának nem a tartalmak szűrése lett volna a lényege, hanem az, hogy a kötelezettségek egyenlően terheljék a platformszolgáltatókat és a már most is jogdíjat fizető, jogszerűen működő olyan streamingszolgáltatókat, amilyen a Spotify vagy a Netflix is. Az európai alkotók szervezete, a GESAC Európa döntéshozóinak címzett nyílt levelét eddig 39 455 művész írta alá. A petíció magyar támogatói között van például Palya Bea, Geszti Péter és Malek Miklós is.

Hangsúlyozzák, hogy a szavazás nem a szólásszabadságról szólt, hanem arról, hogy a szerzői jogi szabályozást a 21. század szokásaihoz szabják, és a művészek tisztességes bevételhez juthassanak. Az EU illetékes intézményei, szakbizottságai, ügynökségei jelentik a garanciát arra, hogy a szavazásra bocsátott javaslat szakmailag megalapozott és szükséges. Úgy vélik, az internetes óriáscégek manipulatív lobbija most erősebbnek bizonyult, de meggyőződésük, hogy az Európai Parlament végül amellett teszi le a voksát, ami az EU versenyképességét, gazdaságát és alapvető értékeit erősíti.

A GESAC és vele együtt az Artisjus is mindaddig folytatni fogja a küzdelmet a szerzők jogaiért, míg a leendő szabályozás nem tükrözi az alkotók érdekeit is - írják.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán!

Rovatok