Index Vakbarát Hírportál

Az Európai Néppárt frakcióvezetője megszavazza a Sargentini-jelentést

2018. szeptember 11., kedd 21:37 | öt éve frissítve

Manfred Weber nem enged az alapértékekből, de párbeszédre törekszik. A hetes cikk új lehetőséget teremt erre a párbeszédre. Azt szeretné, ha a kormányfők minél előbb elkezdenének beszélni a magyar helyzetről, lehetőleg már a jövő heti informális találkozójukon.

Hosszú frakcióülést tartott az Európai Néppárt a Sargentini-jelentés vitája után kedden este Strasbourgban. A magyarországi helyzetről volt szó, és a hetes cikkes jelentésről döntő szerdai szavazásról.

Az Európai Néppárt frakciója nem tudott közös nevezőre jutni azzal kapcsolatban, hogy hogyan szavazzanak szerdán, ezért mindenki a lelkiismerete szerint voksolhat – ebben egyeztek meg a frakcióülésen.

Manfred Weber frakcióvezető a tárgyalás után azt nyilatkozta, hogy támogatni fogja a jelentést, mert nem látta jelét annak, hogy Orbán Viktor hajlandó lenne elfogadni, hogy több területen megsérti az európai alapértékeket. Az európai alapértékek pedig nem kompromisszum tárgyai, szögezte le. Két területet említett, amelyek különösen fontosak számára: a tudomány szabadsága, amelyet a Közép-európai Egyetem (CEU) ellen kihegyezett magyar felsőoktatási törvény korlátoz, és a civil szervezetek munkáját megnehezítő szabályozás. „Hiszünk egy életteli, erős és független civil társadalomban. Erre van szükség egy modern világban” – mondta.

Őszinte, nyílt megbeszélést folytattak a zárt ajtók mögött tartott ülésen Weber beszámolója szerint. Azt beszélték át nagyon alaposan, hogy elérték-e már azt a szintet a jogállamiságon esett csorbák Magyarországon, amelyek a hetes cikk szövegének megfelelő, „rendszerszintű” veszélyt jelentik. Nem tudtak erről megegyezni, ezért fog mindenki a saját meggyőződése alapján szavazni.

Weber hangsúlyozta, hogy mindenáron párbeszédre fognak törekedni a Fidesszel az összes lehetséges platformon. „Hidakat akarunk építeni” – emelte ki többször. Úgy gondolja, hogy a hetes cikk pontosan arról szól, hogy egy új lehetőséget nyit a párbeszédre. Ha elfogadják a jelentést, akkor a nemzeti kormányoknak, végső soron pedig a kormányfőknek és államfőknek kell párbeszédet folytatnia arról, hogy Magyarországon sérülnek-e az európai értékek.

Három cselt vet be Weber

Figyelem, a néppárti képviselőcsoport vezetője éppen azon dolgozik, hogy középen maradjon egy olyan helyzetben, ahol egyértelműen oldalt kellene választania. Azért teszi ezt, mert ő szeretne lenni az Európai Néppárt jelöltje az Európai Bizottság elnöki posztjára, és ezért a pártcsalád jobb és bal oldaláról is minél több szavazatra van szüksége. Három fogást alkalmaz, hogy elfogadható jelölt maradjon mindenki számára.

Letekeri a hetes cikk korábban túl nagyra fújt jelentőségét. Ami eddig az uniós szankciók atomfegyvereként szerepelt a köztudatban, mostantól „párbeszéd” lesz. Ha ez a nézet meghonosodik, akkor tényleg semmi kivetnivaló nem lesz abban, hogy európai politikusok a hetes cikkes eljárás keretében tárgyalásokat folytatnak egymással. Ami eddig is így volt, valóban ez a hetes cikk célja és lényege, csak eddig nem így beszéltünk róla.

Eltolja magától a felelősséget. Azt mondja: minél előbb elkezd tárgyalni Magyarországról a Tanács, annál jobb. Minél többen kapcsolódnak be a párbeszédbe, annál átláthatóbb és demokratikusabb lesz a folyamat. Ennek az a célja, hogy ne csak a parlament, és különösen ne csak ő vállán nyugodjon a döntés. Végülis kormányokat a többi kormány kritizáljon.

Szét is teríti a problémát: ne csak Magyarországról legyen szó, hanem Romániáról, Szlovákiáról és Máltáról is. A kedd délutáni felszólalásában, és az esti nyilatkozatában is kiemelte, hogy Bukarestben a korrupciós helyzet miatt tömegtüntetések zajlanak. Szlovákiában és Máltán újságírókat gyilkoltak meg, ami súlyos problémákra mutat. Ezekkel az országokkal is foglalkozzon az Európai Parlament, sürgetett Manfred Weber. Ha nemcsak Magyarország és Lengyelország lesz téma a jogállamiság szempontjából, akkor fokozatosan el lehet fogadtatni a közvéleménnyel, hogy ez is csak az Európai Unió egyik feladata, ugyanúgy, mint például a kötelezettségszegési eljárások.

Szóljon hozzá az EUrologus  Facebook-oldalán !

Rovatok