Index Vakbarát Hírportál

Rogán: Orbán távollétében javasolta a Fidesz kizárását a Néppártból Jean-Claude Juncker

2018. szeptember 20., csütörtök 19:41 | aznap frissítve

A Néppárt vezetői elutasították a javaslatot. Jean-Claude Juncker stábja és az Európai Néppárt vezetése egyelőre nem reagált.

Az Európai Néppárt csúcstalálkozóján Jean-Claude Juncker tett egy javaslatot, amely a Fidesz kizárására irányult az EPP-ből – nyilatkozta csütörtök este Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az MTI-nek.

A salzburgi európai uniós csúcstalálkozó margóján tartottak megbeszélést az Európai Néppárt vezetői, és ezen az eseményen történt az eset.

A miniszter sajnálatosnak nevezte, hogy az Európai Bizottság elnöke ezt a javaslatot akkor tette meg, amikor Orbán Viktor már nem tartózkodott a teremben, mert el kellett mennie egy négyszemközti találkozóra Sebastian Kurz osztrák kancellárral; ez előre ismert program volt.


Jean-Claude Juncker tehát megvárta, amíg a magyar miniszterelnök elhagyja a termet – emelte ki Rogán Antal.
 Ennek ellenére a kormányfő távollétében lezajlott vitán az EPP csúcstalálkozójának résztvevői egyértelműen visszautasították az EB elnökének javaslatát, így nem kerül sor ilyen folyamat elindítására.

Kerestük Jean-Claude Juncker stábját és az Európai Néppárt illetékeseit, hogy reagáljanak az ügyre, de egyelőre nem értük utol őket. 

Rovatok