Index Vakbarát Hírportál

Mese, hogy az EU ne akarná megállítani a migrációt

2018. október 30., kedd 16:02 | öt éve frissítve

Orbán Viktor és a többi kormányfő hibája, hogy az EU-nak még mindig nincs jól működő közös rendszere a menekültek fogadására, és azoknak a visszaküldésére, akik nem jogosultak védelemre – vélekedik Guy Verhofstadt. Az csak Orbán meséje, hogy az Európai Unió ne akarná megállítani a bevándorlást. A valóság az, hogy éppen ebből a célból fizetett az EU eurómilliárdokat Törökországnak és milliókat Afrikának. A migrációt az EU-nak sikerült drasztikusan lecsökkenteni, de Orbánnak ezt nem éri meg reklámozni. Verhofstadt számtalan alkalommal kérte a Néppártot, hogy határolódjon el a Fidesztől, mert ez a Néppárt saját érdeke is. Visszautasítja, hogy Macron liberális populista lenne, mert a francia elnök valóban hisz az erős Európában és a liberális demokráciában. Az Európai Parlament liberális frakciójának, az ALDE-nak a vezetője írásban válaszolt az EUrologus kérdéseire.

Ön azt mondta, hogy támogatja az ellenőrzött migrációt az EU-ba, miközben a magyar kormány elítéli a migráció összes formáját. Ez egy alapvető nézeteltérés Nyugat-Európa és Magyarország között a bevándorlásról szóló vitában. Mit gondol, Európának feltétlenül szüksége van ellenőrzött bevándorlásra?

Azt szeretném, hogy Európának legyen egy jól szabályozott és megbízható bevándorlási rendszere, ami egyben tisztességes is, és a nemzetközi jog alapjain áll: akinek szüksége van nemzetközi védelemre, az kaphassa is meg. Ugyanakkor mindenkit, aki nem jogosult védelemre, vissza kell küldenünk. Emellett ki kell fejlesztenünk a legális gazdasági migrációra egy rendszert, a gazdaság szükségleteinek a kielégítésére, pont úgy, ahogy az USA és Kanada is teszi.

Magyarország saját története is megmutatta, hogy az országok közötti vándorlás az emberi természet része, és az is fog maradni. Ez az a valóság, amit a populisták, mint Orbán, Matteo Salvini vagy Geert Wilders olyan vehemensen tagadnak. Viszont az is világos, hogy az EU országai egyenként nem tudják kezelni ezt az ügyet, ezért kell megtalálnunk a módját, hogy közösen álljunk hozzá, még azelőtt, hogy ezrek halnak meg újra a Földközi-tengeren és másutt a világban.

Miért nem volt már eddig is egy európai szintű rendszerünk a bevándorlás ellenőrzésére?

Az Európai Uniónak már vannak jogszabályai az illegális bevándorlás visszafogására és a törvényes migráció kezelésére, például egy EU-szintű törvény, amit Dublin-rendeletnek hívnak. Ez mondja ki, hogy a menedékkérők az első országban kell, hogy beadják a védelem iránti kérelmüket, ahol belépnek az unióba. Mindenki tudja, hogy a Dublin-rendelet nem működik, de nem voltunk képesek megjavítani az Európai Tanács tehetetlensége miatt. Éppen az uniós tagállamok vezetői azok, akik nem tudnak megegyezni a Dublin-rendszer átalakításáról már évek óta, és Európa szégyene, hogy ebben csődöt mondtak.

Az az egyik legnagyobb problémánk, hogy az EU leghangosabb kritikusai közül sokan ugyanazok az emberek, akik a legkevésbé hajlandóak hozzátenni valamit a megoldáshoz. Ezt már sokszor elmondtam Donald Tusknak [az Európai Tanács elnökének]: nem migrációs válságban élünk. Egy politikai válságban élünk, amelyik a migránsokon élősködik.

A magyar kormány egyik kritikája az, hogy az EU nem megállítani akarja a migrációt, hanem menedzselni. Mi a különbség a kettő között?

Hogy az EU ne akarná megelőzni a migrációt, az egy mese, amit az Orbán úrhoz hasonló politikusok adnak elő. Az EU eurómilliárdokat fizetett Törökországnak, hogy elejét vegye az illegális bevándorlásnak, és részben fedezte egy Törökország és Szíria közötti határkerítés költségeit. Milliókat fizetett afrikai országoknak is, hogy megakassza az embercsempészek műveleteit. Az EU letárgyalt egy sor visszaküldési egyezményt több országgal a világ minden tájáról, hogy visszavegyék a illegális bevándorlókat, akik tőlük indultak útnak. Sok tekintetben az az igazság, hogy Donald Trump csak álmodozik róla, hogy egy nap ilyen keményen tudjon föllépni.

Az Európai Bizottság előállt egy 10 ezer fős uniós határvédelmi erő ötletével, de ezt megmagyarázhatatlan módon néhányan elutasítják, közöttük Orbán Viktor is.

Az az igazság, hogy a bevándorlás úgy lelassult, mintha elvágták volna, de az igazság nem kedvez az Orbán úrhoz hasonló populistáknak, akiknek arra van szükségük, hogy a rendszer ne működjön megfelelően, mert akkor tudják felkorbácsolni az EU-ellenes és migránsellenes érzelmeket. Ezzel ültetik el a félelmet a magyar emberekben, amivel pedig tovább építik a saját politikai karrierjüket.

A migráció megállítása lehet, hogy jól néz ki az óriásplakátokon, mert ez hajtja a propagandagépezetet, de a valódi megoldásnak azt is tartalmaznia kell, hogy ragaszkodunk a nemzetközi kötelezettségeink betartásához. Hogy segítséget és védelmet adunk azoknak, akik a leginkább rá vannak szorulva. Ez csak akkor lehetséges, ha közös erőfeszítést teszünk, amit európai szinten menedzselnek. Így lehet elérni, hogy a bevándorlásnak leginkább kitett országok ne maradjan a k egyedül ezzel a feladattal.

Azt is jelenti, hogy a gyökerénél kezeljük a bevándorlási problémát, vagyis mindent elkövetünk, hogy hozzásegítsük az embereket egy jobb élethez azokban az országokban, ahol születtek, azzal, hogy lehetőségeket kínálunk nekik az otthoni életre. Elsősorban Afrikáról beszélek, ahol 1,2 milliárd ember lakik, és életbevágó, hogy megtaláljuk a fenntartható megoldást az ottani életre, ami kitart a következő évtizedekre. Bőkezűen kell segítenünk Afrikát, ellátni olyan eszközökkel, amelyek lehetővé teszik a jólétet és a biztonságot, miközben felállítunk egy törvényes rendszert a gazdasági kivándorlásra Afrikából és máshonnan is.

Az ALDE jelenleg szövetségben áll az Európai Néppárttal (EPP), és ez a szövetség tartja kézben az Európai Parlament többségét. A Fidesz tagja az Európai Néppártnak. Problémát jelentett ez, amikor az ALDE együttműködésre lépett az EPP-vel?

Az ALDE és az EPP az Európai Parlament két különálló politikai ereje. Jónéhány ügyben szorosan együttműködünk, de nincs szó hivatalos szövetségről. Ezzel együtt, mostanában számtalan alkalommal tanácsoltam az EPP-nek, azt kértem tőlük és arra buzdítottam őket, hogy határolódjanak el egyértelműen a Fidesztől. Nem is annyira az együttműködésünk miatt, hanem az Európai Néppárt saját érdekében, és még inkább egy tisztességes és demokratikus Európa érdekében, amelyik azért működik, mert tiszteletben tartja a jogállamiság elvét.

El tud képzelni egy együttműködést az ALDE és az Néppárt között a jövőben, ha a Fidesz a Néppárt tagja marad?

Lássuk meg, hogy mit tartogat a jövő, és mi lesz a jövő évi európai parlamenti választás eredménye. Semmi értelme spekulálni arról, hogy milyen felállásokkal jöhet ki a többség azelőtt, hogy látnánk a tényleges számokat. Mindazonáltal meg kell találnunk egy működőképes felállást. Néhány mérsékeltebb néppárti küldöttség egyre kényelmetlenebbül érzi magát emiatt a kínos házasság miatt Manfred Weber [néppárti frakcióvezető] és Orbán Viktor között, ami gyanítom, hogy a végén visszafelé fog elsülni, és szétszakítja a néppárti frakciót.

Emmanuel Macront gyakran liberális populistának bélyegzik, Orbán Viktorral ellentétben, akit jobboldali populistának hívnak. Mi a különbség kettejük között?

Nem hiszem, hogy megalapozott vagy fair dolog Emmanuel Macront egy másik fajta populistának hívni. Macron valóban hisz egy erős Európában és a liberális demokráciában, Orbán pedig azt a fajta illiberális demokráciát akarja népszerűsíteni, amelyet Putyin Oroszországában látunk. A liberális demokrácia jólétet és békét hozott Európának, az illiberalizmus és a nacionalizmus majdnem elpusztította Európát.

Ön szerint melyik lenne az ideális többségi koalíció az Európai Parlamentben a 2019-es választás után?

Az, amelyik előre tudja vinni ezt a földrészt. Amelyik a brexit után tiszta lappal indulva képes arra, hogy felállítson egy konstruktív koalíciót arra az ígéretre alapozva, hogy valódi reformok jönnek. Amelyik képes megadni az európai polgároknak, amit kérnek: egy erős és magabiztos Európát. Az elszántak koalíciója, amelyiknek elég bátorsága és kitartása van ahhoz, hogy elvégezze az eurózóna régóta szükséges átalakítását, felügyeli egy védelmi unió létrehozását és elvégzi az utolsó simításokat az energia unió létrehozásában. Ez a minimum. Ehhez egy centrista erőre lesz szükségünk a parlamentben, amelyik kézben tartja az irányítást.

Mit gondol, hogyan fog átalakulni az ALDE az EP-választás után?

Egy erős frakciót szeretnék látni olyan politikusokkal, akikben van tettvágy, akik készek megvédeni azt, amit eddig elértünk, és akik készek azzá tenni az EU-t, amivé válnia kell: egy globális szereplővé, világos elképzeléssel arról, hogy hová akar eljutni, és 500 millió európai biztonságos otthonnává.

The interview is published in English on EUrologus' Facebook page under this link.

Borítókép: menekültek sátortábora Boszniában. Fotó: Huszti István / Index.

Szóljon hozzá az EUrologus Facebook-oldalán !

Rovatok