Index Vakbarát Hírportál

Juncker: Húsvét után visszalövünk

2019. április 22., hétfő 10:30 | aznap frissítve

Harcot hirdet az álhírek ellen Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. A kereszténydemokrata luxemburgi politikus a Berliner Morgenpost című német lapban megjelent nyilatkozatában azt mondta, hogy az európai parlamenti választás kampányának időszakában személyesen is fellép az Európai Uniót vagy annak különböző testületet érintő alaptalan híresztelésekkel szemben.

„Reagálnunk kell, ha kormányok olyan állításokat tesznek az EU-ról vagy a bizottságról, amelyek nem felelnek meg a valóságnak” – mondta Juncker az MTI szerint. Hozzátette, hogy ebben a tevékenységben személyesen is részt vesz a következő hetekben. Mint mondta, „húsvét után, szerdától visszalövünk”.

Az EB elnöke úgy látja, hogy EU-tagállamok kormányainak részéről is tapasztalható igyekezet az EP-választás befolyásolását célzó manipulációra. Nemcsak Oroszország, hanem EU-s tagországok is megpróbálják „fake news révén terelgetni a választói akaratot egy bizonyos irányba”.

A Berliner Morgenpost beszámolója szerint az Európai Bizottság elnöke Orbán Viktor magyar kormányfőt említette példaként. Mint mondta, Orbán azt állítja, hogy őt terheli a felelősség a brit EU-tagság megszüntetéséért (brexit), pedig meggyőző bizonyítékok szólnak ennek az ellenkezőjéről.

„A magyar kormány azt is állítja, hogy én vagyok a hibás Európa kelet–nyugati megosztottságáért, holott a bizottság mindent megtett ezeknek az árkoknak a betemetéséért” – mondta Jean-Claude Juncker.

Február végén a magyar kormány kampányt indított „Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel” címmel, a plakátokra Jean-Claude Juncker és Soros György arca került. A kampány komoly felháborodást váltott ki az Európai Néppártban, ennek következtében március 15-ig levették a plakátokat, március közepén pedig felfüggesztették a Fidesz tagságát a pártcsaládban. 

Update: Cikkünk megjelenését követően Szijjártó Péter külügyminiszter az MTI-hez eljuttatott közleményében reagált Juncker kijelentésére. 

Szerinte az európaiakat nem kell terelgetni, ahogy azt Jean-Claude Juncker gondolja, ez a külügyminiszter megfogalmazása szerint az emberek lenézése. Az európai emberek pontosan tudják, hogy mit akarnak, és a májusi választáson el is fogják mondani – tette hozzá a tárcavezető, aki szerint Juncker európai vezetőként megbukott, mert „a briteket nem tudta bent tartani a közösségben, a migránsokat pedig nem tudta az uniós határokon kívül tartani”.

Rovatok