Index Vakbarát Hírportál

Ungár Péter elárulta, miben nem voltak őszinték a Partizán vitájának résztvevői

2024. május 18., szombat 13:10

Ungár Péter, az LMP társelnöke és EP-listavezetője reagált a Partizánon pénteken lezajlott EP-listavezetői vitára, amelyre pártját egy olyan indok miatt nem hívták meg, amit nehezen tud elfogadni. Emellett véleménye szerint a résztvevők sok dologban nem mondtak igazat, így ha az LMP is ott lett volna, akkor a műsor őszinteségén jelentősen lehetett volna javítani.

Ahogy arról beszámoltunk az Indexen is, péntek este a Partizán élő vitára hívta a pártok EP-listavezetőit, és Magyar Péter (Tisza Párt) és Deutsch Tamás (Fidesz–KDNP) kivételével négyen el is fogadták a meghívást. Dobrev Klára (DK–MSZP–Párbeszéd), Donáth Anna (Momentum), Toroczkai László (Mi Hazánk) és La Marietta (Kétfarkú Kutya Párt) több mint két órán át beszélgettek a magyar jogállamiságról, a bevándorlásról, az ukrajnai háborúról, a klímaváltozásról és az unió szerepéről a globális világrendszerben.

Viszont az LMP listavezetőjét, Ungár Pétert nem hívták meg, mert a pártja a közvélemény-kutatások átlagai alapján nem érte el a 3,5 százalékot. 

Ungár Péter a közösségi oldalán reagálva a lezajlott vitára kifejtette, hogy 

vicces, hogy egy csatorna, amely a közvélemény-kutatások megbízhatatlanságáról készít műsort, utána azzal érvel

– fogalmazott az LMP társelnöke, aki előtte leszögezte: természetesen minden médiaszolgáltatónak joga van eldönteni, kit hív meg a műsorába.

Ungár Péter úgy véli, javított volna a műsor őszinteségén, ha meghívják az LMP-t, hiszen a listavezetők „nem voltak őszinték az Európai Parlament valódi hatáskörével kapcsolatban”.

„Nem igaz, hogy az EP elérte, hogy valóban európai szintű minimálbérek legyenek minden tagállamban, nem igaz, hogy az EP elérte, hogy érdemben és valósan küzdjön az EU a klímaváltozás ellen, és a szankciók Oroszország ellen is inkább a tagállami miniszterelnökökön és nem az Európai Parlamenten múltak” – érvelt a párt listavezetője.

Gondolatmenetét azzal egészítette ki, hogy szerinte az EP egy „nagyon szűk hatáskörrel rendelkező testület”, és egyáltalán nem irányítja Európát.

Természetvédelem

Ungár Péter bejegyzésében kitért az akkumulátorgyártásra is, mert szerinte nincs olyan képviselő, aki kellően tudná képviselni a magyar természetvédelmet a jelöltek közül, csak az LMP. Így ha bekerülnek, akkor ezt a szektort ők vállalni tudják.

És itt még valami fontos: azok a pártok, akik a Partizán-vitában úgy érveltek az akkumulátorgyarmatosítás ellen, hogy közben nyakló nélkül támogatják az elektromobilitást, hazudnak a választóknak

– tette hozzá Ungár Péter, aki szerint ez inkább csak az autógyártás túlélését jelenti az EU-ban, nem pedig a környezetvédelmet, mert az, hogy a szennyezés és felhasználása elkülönül egymástól, még nem megoldás semmire – bár része a zöldátállásnak. 

Rovatok