Index Vakbarát Hírportál

Bocskor a kárpátaljai magyarokért állt ki az EP-ben

2014. július 16., szerda 08:46

Bocskor Andrea, a Fidesz-KDNP nemzeti listáján megválasztott képviselő a mai napon tette első felszólalását az Európai Parlamentben. A kárpátaljai származású képviselő az Ukrajnáról rendezett vitában kijelentette: mindent el kell követni Ukrajna békéjének, stabilitásának és demokratizálásának érdekében. „Ez az egész ország és a kárpátaljai magyarság érdeke is” – jelentette ki.

Az Európai Néppárt közlemény szerint Bocskor Andrea felszólalásában kiemelte: Az Európai Parlament képviselőjeként üdvözli, hogy az ukrajnai helyzet fontos helyen szerepel az EP napirendjén.

„Kárpátaljai magyarként feladatomnak tekintem, hogy támogassam Ukrajna békéjének, stabilitásának és demokratizálásának megteremtését, szuverenitásának megőrzését, elősegítsem euroatlanti integrációját, és az ukrán állampolgárok EU-ba történő vízummentes beutazását” – jelentette ki felszólalásában Bocskor Andrea. A fideszes politikus kiemelte, hogy támogatja mindazokat a törekvéseket, melyek segítenek Ukrajnának kikerülni a válságból, békét teremtenek. „Ez az egész ország és a kárpátaljai magyarság érdeke is” – tette hozzá.

Rovatok