Index Vakbarát Hírportál

Az Európai Parlament véget vetne a titkos adópaktumoknak

2015. november 27., péntek 18:02 | aznap frissítve

Szigorúbban szabályozná a multinacionális cégek adózását az EP, hogy elejét vegyék az Európában elharapózott adóelkerülésnek.

Egy szerdán elfogadott állásfoglalásban az Európai Parlament lefektetett néhány alapelvet, amelyet a multinacionális cégek adózásával kapcsolatban a képviselők szerint ki kellene kényszeríteni az EU-s tagállamokban.

„A multiknak sok éven keresztül sikerült lefaragniuk a fizetendő adó értékéből a különböző tagállamokkal kötött titkos alkukon keresztül – nyilatkozta Szanyi Tibor (MSZP), az Európai Parlament adóelkerülési ügyekkel foglalkozó különbizottságának a tagja. – Ennek eredményeként azt az adóösszeget, melynek célja az egészségügyi rendszer, az oktatás és az infrastruktúra támogatása, szinte kizárólag a kis- és középvállalkozások valamint az állampolgárok fizették meg.”

„Ma a Parlament egy világos ütemtervet adott az EU kormányainak és az Európai Bizottságnak is, ami mentén harcolhatunk az adópaktumok ellen és megváltoztathatjuk a jelenlegi elfogadhatatlan helyzetet” – emelte ki a szocialista politikus.

Rovatok