Index Vakbarát Hírportál

EP: Közegészségügyi veszélyt jelent, hogy egyre kevesebben oltatják be magukat és gyerekeiket

2018. április 20., péntek 16:37

Közegészségügyi veszélyt jelent a védőoltások számának csökkenése, a legnagyobb kihívást a lakossági bizalom visszaesése, az egyre erősödő oltásellenes mozgalom jelenti, amely már jelenleg is érezteti a hatását, írja az MTI az Európai Parlament (EP) csütörtökön elfogadott állásfoglalása alapján.

Az EP strasbourgi plenáris ülésén nagy többséggel megszavazott dokumentumban mindenekelőtt figyelmeztettek, hogy az oltások késleltetése vagy megtagadása olyan aggasztó méreteket öltött, ami már az egyébként megelőzhető betegségek elleni általános védelmet veszélyezteti, több uniós tagállamban például kanyarójárvány tört ki. Mint írták, "a bizalom helyreállításához a védőoltások és segédanyagaik értékelési folyamatának nagyobb átláthatóságára, valamint az esetleges mellékhatásokról szóló független kutatási programok finanszírozása van szükség".

A parlamenti javaslat értelmében az értékelő testületekből ki kellene zárni azon kutatókat, akiknél összeférhetetlenség áll fenn, illetve fel kellene oldani az Európai Gyógyszerügynökségben (EMA) folytatott értékelő megbeszélések titkosságát, nyilvánosságra hozva a testület következtetéseit megalapozó tudományos és klinikai adatokat. Emellett javítani kell a párbeszédet a civil társadalom, a helyi mozgalmak, a tudományos szféra, a média és a nemzeti egészségügyi hatóságok érdekelt felei között.

Az oltásellenesség erősödése mellett a képviselők azt is kifejezték, hogy "indokolatlan és elfogadhatatlan", hogy a gyerekeknek szánt teljes oltási csomag még a legalacsonyabb árakon számolva is 68-szorosára nőtt 2001 és 2014 között, ezért támogatnák a közös uniós közbeszerzéseket, amelyek összpontosítanák a tagállamok vásárlóerejét. Az állásfoglalásban végül felszólították az Európai Bizottságot, hogy erősítse meg a beoltottság növelésére irányuló nemzeti oltási erőfeszítések támogatását.

A védőoltások a becslések szerint évente mintegy 2,5 millió halálesetet akadályoznak meg világszerte, illetve csökkentik a betegségekkel kapcsolatos specifikus kezelések költségeit. A 2008-2015 közötti időszakban - az influenzát leszámítva - 215 ezer védőoltással megelőzhető megbetegedés történt Európában.

Rovatok