Index Vakbarát Hírportál

Négyből három kivégzés Kínában történik

2009. március 24., kedd 06:38

Tavaly legalább 2390 embert végeztek ki szerte a világon, majd háromnegyedüket Kínában - számolt be az Amnesty International (AI).

A nemzetközi emberijog-védő szervezet jelentése szerint 2008-ban összesen 25 országban hajtottak végre kivégzéseket, de 59-ben még mindig lehetőség van a legsúlyosabb büntetés kiszabására. A halálbüntetések túlnyomó többségét, vagyis 93 százalékát öt országban, Kínában, Iránban, Szaúd-Arábiában, Pakisztánban és az Egyesült Államokban alkalmazták.

Csak Kínában 1718 elítéltet végeztek ki, de az AI jelentése ugyanakkor megállapította azt is, hogy ez az adat csak a hivatalosan regisztrált kivégzések számát tartalmazza, és nem kizárt, hogy ennél többen kerültek hóhérkézre az ázsiai országban.

Az európai országok közül csak Fehéroroszországban alkalmazták ezt a büntetési tételt. A közép-ázsiai volt szovjet körtársaságban, Üzbegisztánban is kivégeztek tavaly négy embert, de ott azóta be már betiltották a halálbüntetést.

Rovatok