Index Vakbarát Hírportál

Radikális iszlamisták gyilkoltak Jemenben

2012. február 16., csütörtök 00:27

Radikális iszlamisták lelőtték Jemenben a nagy hatalmú Köztársasági Gárda egy dandárparancsnokát és el-Bejda kormányzóság választási bizottságának elnökét - közölték helyi hivatalos forrásból.

A fegyveresek golyózáport zúdítottak az autóra, amelyben a két tisztségviselő ült. Életét vesztette a kocsi másik három utasa is, a választási bizottság elnökének a fia és két katona.

Az Anszár as-Saría radikális iszlamista csoport jelentkezett a merénylet elkövetőjeként. Azt írták, csak a dandárparancsnokkal akartak végezni, megtorlásul azért, mert szerintük a kormány nem tartotta be a velük kötött egyezségben vállaltakat.

A múlt hónapban tető alá hozott megállapodás alapján az iszlamisták kivonultak a fővárostól, Szanaától 170 kilométerre délkeletre fekvő városból, Raddából, cserébe a kormány vállalta, hogy a saría (az iszlám jog) alapján fogják kormányozni a települést, és szabadon bocsátanak bebörtönzött radikális iszlamistákat. Ehelyett viszont a Köztársasági Gárda vonult be a városba.

Az egy éven át tartó rendszerellenes tiltakozások - amelyek nyomán távozott posztjáról Ali Abdalláh Száleh jemeni elnök - meggyengítették a koldusszegény arab országban az amúgy is ingatag központi hatalmat, és a déli országrészben több régió radikális iszlamisták ellenőrzése alá került. 

Rovatok