Index Vakbarát Hírportál

60 milliárd forintból épül múzeumi negyed

2012. július 6., péntek 15:53 | aznap frissítve

Kétnapos ülésen fogadta el a kormány Baán László kormánybiztos múzeumi negyed-koncepcióját: egy 2014-ben induló fejlesztési terv szerint hat múzeum öt épületet kap az 56-osok terén, gyalogos övezett lesz a Hősök tere és egyesítik a Szépművészeti Múzeumot a Nemzeti Galériával.

A múzeumi negyed 50-60 milliárd forintból valósulhat meg, az épületekbe az új Nemzeti Galéria, a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, a Magyar Néprajzi Múzeum, a Magyar Építészeti Múzeum és a Magyar Fotográfia Múzeuma fog költözni, valamint itt kap helyet az újonnan megvalósuló Magyar Zeneház is, közölte Baán László, az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójáért felelős kormánybiztos és L. Simon László kultúráért felelős államtitkár pénteki sajtótájékoztatóján.

L. Simon szerint "a projekt nem fantáziálás, hanem egy kivételes helyzetnek a kihasználása, hiszen Magyarország uniós csatlakozása óta először egybe fog esni a kormányciklus és az EU új költségvetési periódusának kezdete".

Művészeti múzeumi negyed lesz

A frissen elfogadott koncepció alapján öt épület készül hat intézménynek. Új épületet kap a Szépművészeti Múzeumból és a Magyar Nemzeti Múzeumból összevont Új Nemzeti Galéria, és itt fog működni a Művészetek Palotájából kiköktöző Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum is. Az államtitkár szerint "a két gyűjtemény különállását csak egy kapu fogja érzékeltetni a látogatókkal".

15 ezer négyzetméteres új épületet kap a Néprajzi Múzeum, aminek a jelenlegi, Kossuth téri épületébe a Kúria költözik vissza. Új épülete lesz a Magyar Építészeti Múzeumnak is, Kecskemétről pedig Budapestre költözne egy 6 ezer négyzetméteres, önálló házba a Magyar Fotográfiai Múzeum. Az ötödik saját épületben magyar zenei központ működne saját koncertteremmel, Magyar Zeneház néven.

Baán az első nemzetközi tervpályázatot uniós források segítségével írná ki 2014-ben. Az építkezések 2016-ben indulhatnak, az ünnepélyes átadást pedig 2018-ra tervezi a kormányzat. Bbaán szeritn az új városrész „művészeti múzeumi negyed” lesz, így jelenleg nem lát arra esélyt, hogy ide költözzön a Közlekedési Múzeummal nemrég egyesített, de kiállítóhely nélküli Műszaki Múzeum, vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem miatt a Ludovikából kiszoruló Természettudományi Múzeum.

A kabinet 160 millió forint többletforrás biztosításáról is határozott a Magyar Nemzeti Galéria gazdasági konszolidációjára. L. Simon és Baán szerint a fúzió révén "visszaáll a világ természetes rendje", mivel a Szépművészeti Múzeum anyagát szovjet mintára, 1957-ben választották ketté.

De mi lesz a PeCsával és a Vidámparkkal?

Baán László szerint az új negyed "Európa első számú városi-családi célpontja lehet", de ehhez teljesen újra kell gondolni a Városliget szerepét és működését. El kell vezetni az M3-ról ideáramló forgalmat, a Hősök terét gyalogos övezetté a Petőfi Csarnokot interaktív gyermekligetté kell alakítani, de szerepel a tervek között egy magyar gasztronómiai falu létrehozása is. A jelenleg itt működő intézmények, az Állatkert, a Fővárosi Nagycirkusz, a Vidámpark, a Széchenyi Fürdő, a Közlekedési Múzeum és a Mezőgazdasági Múzeum bevonásával a turisták kedvence lehet a múzeumi negyed. A koncepció megvalósulásával éves szinten egymillió fővel bővülhet a turizmus Magyarországon, Baán szerint az ebből fakadó állami bevételekből egy évtized alatt megtérül a befektetés.

Áthelyezték

Múzeumi negyedet először a Nyugatinál, az MSZP által tervezett kormányzati negyed helyére álmodott Tarlós István budapesti főpolgármester. Tarlós ígéretét nem a gazdaság helyzet húzta keresztül, hanem a kormány, amikor Szőcs Géza kulturális államtitkár a főváros meglepetésére februárban bejelentette, hogy inkább a Hősök tere mellett, az 56-osok terén építenek múzeumi negyedet.

A semmiből érkezett terv másik kárvallottja a Szépművészeti Múzeum, amelytől elvonták az EU-tól a bővítésre kapott 3,7 milliárd forintot, noha már tavasszal elkezdték volna a munkát. A támogatás elvétele inkább a színfalak mögötti hatalmi harcnak tűnt eddig, és az intézkedések eddigi egyetlen eredménye az volt, hogy elmarad a Szépművészeti turisztikai szempontból is fontos bővítése.

Rovatok