Index Vakbarát Hírportál

Vádat emeltek a meleg krisztusos darab miatt Görögországban

2012. november 16., péntek 20:35

Istenkáromlás és a vallás megsértése címén vádat emeltek Görögországban egy Krisztust és követőit homoszexuálisként ábrázoló színdarab szereplői, rendezője és producere ellen.

Az athéni ügyészség azután emelt vádat Terrence McNally amerikai szerző Corpus Christi című drámájának athéni színre vivői ellen, hogy Szerafim pireuszi ortodox püspök feljelentette mindazokat, akiknek közük volt a darabhoz.

Az istenkáromlást tiltó görög törvény alapján akár több hónap börtönre is ítélhetik a színdarab rendezőjét, az albániai születésű Laertisz Vasziliut és a többi vádlottat.

A színművet, amely napjaink Texasába helyezi Krisztus és az apostolok történetét, a Hitirio nevű athéni színházban mutatták volna be, de vallási aktivisták és szélsőjobboldali tüntetők megakadályozták a premiert, a testükkel torlaszolva el a teátrum bejáratát, és szidalmazva, zaklatva az alkotókat, a nézőket.

A folytatódó tüntetések miatt a színház később sem tudta bemutatni a darabot, így néhány hét után bejelentették, hogy végleg elállnak az előadás tervétől.

A Reutersnek nyilatkozva a rendező csodálkozásának adott hangot, hogy a hatóságok az adócsalók és az országba csődbe juttatói helyett a művészeket kezdték üldözni.

Antifasiszta szervezetek azzal vádolják a konzervatív kormánykoalíciót, hogy ingatag hatalmának megőrzése végett a szélsőjobboldalhoz fordul támogatásáért az olyan gesztusokkal, mint az istenkáromlónak minősített színdarab elleni vádemelés.

A színházi előadás elleni tüntetésekben aktívan részt vettek az Arany Hajnal nevű újfasiszta párt aktivistái és parlamenti képviselői.

Rovatok