Index Vakbarát Hírportál

Párductestű artistanőkkel támad a Sziget

2013. március 20., szerda 13:55

Cirque du Sziget címmel lesz esténként látványos cirkuszi show fiatal hazai artistatehetségek közreműködésével az augusztus 5-13. közé tervezett Sziget fesztiválon. A szervezők félmeztelen, kisportolt légtornászfiúkat és dögös artistacsajokat ígérnek.

Szép Fruzsina, a Sziget programigazgatója közölte: “Olyan cirkusz előadásokat szeretnénk idén bemutatni, melyek immár egy saját helyszínen, minden nap ugyanabban az időben lesznek megtekinthetők.” Az ötlet tavaly, a huszadik Sziget alkalmából született, amikor a Magic Mirror helyszínen egy fiatal magyar artistákból álló csapat, létrehozta a Recirquel című produkciót.

A Cirque du Sziget az 1890-es évek vándorcirkuszainak hangulatát vegyíti a kortárs cirkuszi műfajjal és az elektronikus zenével. ún. A délutáni interaktív cirkusz programban, az artisták, mutatványosok és a közönség együtt szerepelhetnek, lehetőség lesz kipróbálni néhány cirkuszi eszközt is. Koraeste indul a fiatal végzős artisták rprogramja, a produkciókhoz fiatal énekesek és dj-k is társulnak. És éjszaka újra látható lesz a Recirquel, egy külön, a Szigetre szánt bemutatóval. A napokat a Swing & Circus show-val zárja.

Rovatok