no

Index Vakbarát Hírportál

Három képet égettek el a román rablók

2013. augusztus 6., kedd 18:59

Legalább három olajfestményt égetett el az a nő, aki az egyik gyanúsítottja a tavalyi rotterdami festménylopási ügynek - derül ki a román történelmi nemzeti múzeum közleményéből. A bukaresti múzeum szakemberei megvizsgálták azokat a hamumaradványokat, amelyeket a rendőrség az egyik gyanúsított édesanyjának a lakásán találtak. A hamu abból a kályhából származik, amelyben a nő állítólag elégette a festményeket.

A szakértői vizsgálat nem tudta megállapítani, hogy milyen festmények váltak a tűz martalékává. A román múzeum szakemberei csak annyit közöltek, hogy legkevesebb három darab, vászonra festett olajfestményről van szó. Időközben a nő is megváltoztatta vallomását. Kijelentette, hogy a nyomozás megtévesztése céljából állította, hogy elégette a festményeket, ezért a hatóságok ezzel a lehetőséggel is számolnak. (Korábban azt vallotta, hogy először a falu temetőjében ásta el a képeket, de miután februárban házkutatást tartottak nála, annyira megijedt, hogy a bizonyítékok végleges eltüntetése mellett döntött.)

A három gyanúsított és a festmények eladásában később segédkezni próbáló férfi és a nő ellen július közepén emelt vádat a román szervezett bűnözés elleni ügyészség. A vádhatóság januárban vette őrizetbe őket, az ellenük indított per augusztus közepén kezdődik.

A vádirat szerint a három férfi a rotterdami műcsarnokból hét nagy értékű - 18 millió euróra bebiztosított - festményt lopott el, egyebek között Picasso, Matisse, Monet és Gauguin műveket. A festményeket azóta sem sikerült megtalálni. A rotterdami Műcsarnokban végrehajtott betörés volt az utóbbi évek egyik legjelentősebb lopása az egész művészvilágban, és az egyik legjelentősebb Hollandia történetében.

Rovatok