Mindenki kap egy összecsukható kis széket, aztán bemegy a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárába. Ott tizenkét színész várja tizenkét festmény előtt. A néző dönt, hogy Udvaros Dorottya, Bíró Kriszta, Hegedűs D. Géza, Gryllus Dorka, Kulka János vagy Szikszai Rémusz produkciója előtt táborozik le először. Három órája van, ha azt szeretné, Gryllus Dorkát nézi meg újra és újra, hiszen minden színész többször adja elő ugyanazt. Előadásaik – ismert írók művei – mind azokhoz a képekhez kapcsolódnak, ami előtt játszanak.

Nagyjából így néz ki az a program, amit három múzeum – a pesti Szépművészeti, a wroclawi Nemzeti Múzeum és a bécsi Kunsthistorisches Museum – közösen valósít meg egy osztrák színházi társulat rendezésében. Összesen hétszer lehet megnézni a rendhagyó produkciókat idén szeptember és november között. A premier szeptember 26-án lesz, de két előadásba már ma is bele lehetett nézni.

„Az elején a nézők össze-vissza rohangálnak a helyszínek között, mert mindet látni akarják. Aztán a második órában már nyugodtabban élvezik az előadásokat” – mondja Peter Wolf, a program egyik kitalálója, producere. Hozzáteszi: Bécsben már második alkalommal rendezik meg, és a wroclawi előadások is telt házzal mentek. Hogy ki mennyi időt tölt egy produkció előtt, persze nem csak attól függ, hogy mennyire tetszik neki az adott színész. Bécsben például sokat időztek az emberek a Nobel-díjas Elfriede Jelinek szövegénél, Wolf szerint részben azért, mert nehezen emészthető, bonyolult mű volt.

Kulka János Goya képe, a José Antonio Marqués de Caballero képmása előtt várta a nézőket. „Íme a barátom. Név nem fontos. A volt barátom. Azt a kitüntetést én tűztem a mellére. Aztán meghalt” – kezd bele Esterházy Péter A hirtelen barátság című szövegébe, amit az író erre a képre és erre az alkalomra írt. A színész és a nézők között nincs távolság, előfordul, hogy Kulka leül közénk a kis székekre, és együtt nézzük a festményt. Az ő előadása annyira megragadta az ötletgazdákat, hogy elhatározták, „összecsomagolják és Bécsbe is magukkal viszik” a színészt. Ott persze németül fog előadni egy másik kép előtt.

„Szó sincs arról, hogy ez egy művészettörténeti projekt lenne” – mondja Jacqueline Kornmüller rendező. Minden író maga választott képet, de nem a kép a fontos, hanem ami az írónak eszébe jutott róla. Esterházy esetében például a barátság és a hírnév kérdései. Darvasi László a háborúról, Grecsó Krisztián a vallásról, Terézia Mora pedig egy hosszú házasság kiszámíthatatlanságáról írt.

A következő produkció előtt mindenkit arra kértek, hogy ne fényképezzen. Hay Anna színésznő anyaszült meztelenül adja elő Thomas Glavinic szövegét Hans Baldung Grien Éva című festménye előtt egy padon állva. Ráadásul a színésznő – és az író – nem hagyják, hogy a zavarban lévő nézők inkább a képet tanulmányozzák. Hay Anna többször felszólít, hogy mikor, mit nézzünk rajta, élcelődik zavarunkon, miközben a művészetről és az emberi testről beszél. A jelenlévők hősiesen engedelmeskedve nézik a mellét.

Szeretnének ugyanis olyan rétegeket is bevonzani a múzeumokba, akik eddig inkább csak színházba járók voltak. Közülük is azoknak fog leginkább tetszeni ez a projekt, akik szeretik a képeket és a színészeket is jó közelről tanulmányozni.

(Premier szeptember 26-án 19 órakor, további előadások: október 3.,17.,31., november 7., 21. és 28.)