Index Vakbarát Hírportál

Eszenyi egész életét a Vígnek szentelné

2013. október 8., kedd 11:11

Ha a Vígszínház igazgatói pályázata körüli cirkuszt leszámítjuk, Eszenyi Enikőnek igazán jó éve van. Ő lett az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó abszolút győztese, hiszen az általa vezetett Vígszínház Jóembert keresünk című előadását választották a legjobb előadásnak, és a főszereplő, Eszenyi megkapta a legjobb női alakítás díját is. Ráadásul a közönség is őt látta a legjobbnak, tőlük is megkapta a legjobb női alakítás díját. Nemrég a kritikusok is elismerték, Csákányi Eszterrel megosztva megkapta a Színikritikusok Díját (legjobb női főszereplő) ugyanezért a szerepért. Tavaly pedig az ország tíz legnézettebb előadása közül három vígszínházas volt.

A színész-rendező eddig sem panaszkodhatott, ami az elismeréseket illeti, többször nyert díjakat a POSZT-on, a Magyar Kritikusok is többször látták a legjobbnak színészként és rendezőként is. De kapott már Ruttkai Éva- és Jászai Mari-díjat, elismerték a tévékritikusok, van Erzsébet-díja, volt Érdemes művész, és megkapta már az akkor még létező Filmszemle legjobb női alakításért járó díját is. Többször elnyerte a Súgó Csiga díjat, Kossuth-díjas, és megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét is.

Jóembert keresünk - Vígszínház

Pedig állítása szerint nem indult könnyen a pályája. Többször beszélt arról, hogy a nézők nehezen fogadták el, részben a hangja, részben a karaktere miatt eleinte sok kritika érte. Azt is sokszor elmondta, hogy neki a Vígszínház jelent mindent: már főiskolásként kapott itt kisebb szerepeket,1983-ban pedig leszerződtették, rögtön azután, hogy elvégezte a Színművészetit. Huszonöt Vígben töltött évvel később, 2009-ben lett a színház igazgatója. Sokszor bent is alszik, a színházat szinte otthonának tekinti. „Én életemet és véremet adtam ezért a színházért, gyakorlatilag ez az életem, én csak ebben vagyok benne” – nyilatkozta nemrég a Magyar Narancsnak.

Kiváló színésznőből jelentős rendező

Eszenyi és a Vígszínház sorsa már a főiskolai felvételije alatt összekapcsolódott. Marton László, a Vígszínház későbbi igazgatója engedte át az első rostán, később Horvai István (a Víg akkori igazgatója) és Kapás Dezső (a Víg akkori rendezője) osztályába került. Eszenyi azóta is szinte minden vele készült interjúban megemlíti ezt a három embert, és hogy mennyire hálás nekik. Nemcsak a lehetőségért, hanem azért is, mert fiatal színészként sokféle szerepben kipróbálhatta magát, később pedig rendezhetett is. Az előző igazgató, Marton László lényegében Eszenyire hagyta a Víget, sosem titkolva, hogy őt tartja a legalkalmasabbnak a színház vezetésére.

„Az utóbbi évtized örvendetes eredménye, hogy a klasszikus drámaírók újraértelmezett, korszerű előadásai szintén a repertoár sikerdarabjaivá váltak. (Így Shakespeare Sok hűhó semmiért és Tévedések vígjátéka című komédiái a Vígszínházban, a Pesti Színházban pedig Osztrovszkij Négy lába van a lónak, mégis megbotlik című darabja.) Mindhármat a kiváló színésznőből jelentős rendezővé (is) érett Eszenyi Enikő állította színpadra. Ibsen Nórája a nagyszínházban, Marton László rendezésében több mint száz előadást élt meg. Nagy művészi elismerést hozott a színháznak Zsótér Sándor két Brecht-munkája; A szecsuáni jóember és A kaukázusi krétakör" – áll a szerény értékelés a színház honlapján.

Eszenyi Enikő - Gyere te nímand (részlet)

A „jelentős rendezővé” vált színésznő (nemcsak a Vígben rendezett, dolgozott az Egyesült Államokban, Csehországban és Szlovákiában is) tartotta magát ahhoz, ami a Víg oldalán is olvasható: hiába vált a nagyobb nézőterű színházak többsége mára musical- és vígjáték-játszóhellyé, ők nem akarják ezt az utat járni. Eszenyi szerint egy évente több százezer nézővel rendelkező színház feladata és felelőssége, hogy a magas kultúrát közvetítse a nézőknek.

Az Eszenyi-féle Víg másik fontos jellemzője, hogy felismerte a nyilvánvalót, amit mindenki észrevehet, aki csak egyszer is beteszi a lábát egy színházba: a nézők nagy többsége nő. A drámaírók többsége viszont férfi, akik főleg a férfiak problémáival foglalkoznak. Így aztán a Vígben egyre többször kerültek elő a nők helyzetével foglalkozó darabok, mint például a nagy sikerű Mikve.

A műájulás és a táncos korszak

Eszenyi ügyesen bánik a médiával, enged is a magánéletébe pillantani, meg nem is. Mindig nyíltan beszélt például a 2007-ben elhunyt Kaszás Attilához fűződő kapcsolatáról, de sosem vállalt szereplést bulvárműsorokban, ritkán szerepel a pletykalapokban. Ennek ellenére azok is jól ismerhetik, akik nem járnak színházba, mert sok filmben játszott és tévéműsorokban is szerepelt. Egyik legemlékezetesebb tévés szereplése egy Friderikusz Show volt a kilencvenes években, amikor rosszullétet színlelve tréfálta meg a műsorvezetőt.

2008-ban elvállalta a Megasztár zsűritagságát, ahol extrém ruháival, frizuráival is felhívta magára a figyelmet. De nem csak a tévében szerették: sikeres volt a táncos korszaka, amikor Argentínából hazatérve tangóműsort készített. Még popsztárként is elfogadták, E-tangó című lemeze is népszerű lett.

Bereményi Géza - Eldorádó / Geza Beremenyi - The Midas Touch (1988)

Bár az utóbbi években jóval ritkábban forgat, sok ismert, népszerű filmben játszott. Az 1982-es Cha-cha-chától kezdve az Eldorádón, A legényanyán és a Csapd le csacsin át a Sztracsatelláig. Egy ideje mintha nem tudnának mit kezdeni vele a filmesek, de azért így is eljátszhatta 2005-ben Török Ferenc Csodálatos vadállatokjában Teri szerepét és négy évvel később Kéthly Annát Mészáros Márta Az utolsó jelentés Annáról című filmjében.

A véleményét megtartja magának

A Vígszínházban már jóval a hivatalos bejelentés előtt terjedni kezdett a pletyka, hogy a jobboldali beállítottságú szolnoki színigazgató, az egykori vígszínházas Balázs Péter is megpályázza az igazgatói posztot. Színházi körökben tudni vélték, hogy Balázsnak be lett ígérve korábbi színháza vezetése. Eszenyi Enikő még pár héttel ezelőtt is úgy nyilatkozott, hogy nem tud róla, hogy Balázs Péter is pályázna a Víg élére. Azt is elmondta, hogy bár sok mindenről megvan a véleménye, a színháza védelmében ezt sokszor megtartja magának. Mindig ügyelt arra is, hogy semmi rosszat ne mondjon riválisáról, akit a nemrég bemutatott Popfesztivál 40 című előadásba meg is hívott. Balázs nem élt a lehetőséggel, így csak kivetítőn idézték fel korábbi alakítását.

A skorpió megeszi az ikreket reggelire

Eszenyi Enikő már jóval az eredménytelenül végződő közgyűlés előtt közzétette pályázatát, melyben kiemelte, hogy a Vígben az igazgatók mindig maguk nevelték ki utódjaikat. Szerinte így képviselhet a Víg állandóságot, ami hozzájárul a népszerűségéhez. Azt is írja, hogy a színház idei támogatása több forrásból összesen egymilliárd forint volt, ami a költségeik 57 százalékát fedezi. Bár Balázs Péter állítólag már korábban közzétett, de a sajtó által csak csütörtökön megtalált pályázatában azt írja, hogy szeretné visszanyerni az elveszett tömegeket a Vígbe. Pedig tömegek most is vannak: ez az egyik legnagyobb nézőszámú színház. Az évi 580 előadást 350 ezer nézővel össze sem lehet hasonlítani a Balázs vezette szolnoki színházzal.

Harminckét éve vagyok itt, mert ez az otthonom

Sokak szerint nem tett jót Eszenyi esélyeinek, hogy miután a Nemzeti Színház új igazgatója, Vidnyánszky Attila úgy döntött, hogy egyet sem tart meg az Alföldi Róbert vezette színház előadásai közül, befogadta Alföldi utolsó bemutatóját, a nagy sikerű Mephistót. Ráadásul szerződtette Alföldi egyik vezető színészét, Stohl Andrást, akit korábbi nyilatkozataival ellentétben végül Vidnyánszky is szerződtetett volna. Alföldi rendezi a Vígben az októberben bemutatásra kerülő Danton halálát Stohllal a címszerepben. Eszenyi szerint a rendező meghívása evidens volt, hiszen ő az egyik legjobb az országban, pályáját a Vígben kezdte, ismerik és szeretik.

Pályázatában a színésznő azt írta, hogy azért akarja folytatni a Víg vezetését, mert „elkötelezett és tehetséges kollégáim vannak, mert sok a Víghez hűséges munkatárs, mert csodálom az épületet, mert szeretek játszani, mert szívet melengető a közönség szeretete és ragaszkodása, és mert hiszek abban, hogy egy ilyen nagyszínház, mint a Víg képes estéről estére valódi értéket közvetíteni, és művészi élményt nyújtani sok száz nézőjének. Tud valódi kulturális tényezővé válni, mert több százezer ember műveltségéért felel. Azért pályázom, mert lelkesítő kihívás az a felelősség, amit a Vígszínház vezetése jelent. Azért pályázom, mert harminckét éve vagyok itt, mert ez az otthonom".

A kétszáz oldalas dokumentum így zárul: „Határozott szándékom az, hogy az egész életemet ennek a színháznak szenteljem.” A közgyűlés eredménytelen döntése után Eszenyi rögtön bejelentette, hogy újra pályázik, januárban kiderül, hogy milyen sikerrel.

Rovatok