Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Lou Reed

2013. október 27., vasárnap 19:02 | aznap frissítve

71 éves korában elhunyt Lou Reed énekes-zeneszerző. Cseh Tamástól a Hobo Blues Bandig a magyar zenészekre is nagy hatással volt.

Lou Reed hatása a mai rockzenére talán csak Bob Dylanéhoz mérhető, a Velvet Undergound tagjaként és szolókarrierje során is igen komoly nyomokat hagyott a punkon, glam és noise rockon belül, és nem túlzás azt mondani, hogy gyakorlatilag az összes mai indie-irányzaton is.

Halálának oka egyelőre ismeretlen, de idén májusban májátültetésen esett át, júliusban pedig kórházba kellett vonulnia komolyabb kiszáradás miatt. 

Karrierjét rengeteg stílusváltás tarkította, szerzeményei között megtaláljuk a a rocktörténelem gyakran kanonizált számait, például a Sweet Jane-t, a Satellite of Love-ot és a Walk on the Wild Side-ot. 

Reed Brooklynban született, és Long Island-en nőtt fel, középoszálybeli zsidó családban. A Syracuse Universityn diplomázott 1964-ben, majd sikertelen dalszerzői karrierbe kezdett a Pickwick Recordsnál. Itt ismerrte meg a több hangszeren játszó, wales-i John Cale-t. Kettőjük közös érdeklődése az experimentális kompozíciókban összehozta őket, megalapították a Primitives nevű zenekart, majd átnevezték magukat Velvet Undergroundra. Hamarosan belépett Sterling Morrison gitáron és Maureen „Moe” Tucker a doboknál.

Andy Warhol lett a menedzserük, aki Reed akaratával szemben meggyőzte a csapatot, hogy vegyék be a német modell-színészt, Nicót vokalisátnak. A kvintet első albumát The Velvet Underground & Nico címmel adta ki több halasztás után, 1967-ben.

A lemez nagyon gyengén fogyott, ahogy a banda későbbi szerzeményei is, kulturális hatása azonban hatalmas. Brian Eno egyszer azt nyilatkozta, hogy ugyan csak 30 ezer példányban fogyott az első album, de mindenki, aki megvette, elkezdett egy zenekart.

A következő album, a White Light/White Heat még rosszabb eladásokat produkált, a banda kidobta Warholt és Nicót már a felvétel előtt. Az album a 17 perces Sister Ray nevű zajimprovizációban csúcsosodott ki, amelyről a felvételt készítő hangmérnök kiviharzott. Az album később, a hetvenes években a punk rock-mozgalom viszonyítási pontja lett.

Cale ezek után elhagyta a bandát, Doug Yule érkezett a helyére, kiadták harmadik lemezüket. A Loaded című lemez megjelenése után Reed 1970-ben kilépett a zenekarból.

A napos oldal

A velvetes korszakról későbbazt nyilatkozta, hogy "mindenért kiálltunk, amit fiatalok szerettek, a felnőttek pedig utáltak. Hangosak voltunk, nem lehetett érteni a szöveget, közönségesek voltunk, drogról, szexről és erőszakról énekeltünk - amit csak akarsz. De nem ez volt a rock&roll roll 'éjsötét' oldala, pont, hogy ez volt a napfényes oldal."

 A szüleivel élt, gépíróként dolgozott, majd az RCA Records megkereste, hogy szólókarrierbe kezdjen. Első önálló albumát 1972-ben adta ki, nagyrészt újraírt Velvet Underground anyagokkal. Ugyanebben az évben Transformer címmel kiadott is megjelent albuma, a Walk on the Wild Side című pedig betört a mainstreambe, és jó eladásokat produkált. Ekkor született a klasszikus Perfect Day is.

1974-ben a Sally Can’t Dance-szal már a top 10-es listáig jutott, bár azt nyilatkozta róla, hogy minél rosszabb, amit csinál, annál többet ad el belőle. Lou Reed fő témái egyébként a halál és a kiégett nagyvárosi világról, jellegzetes monotonabb előadásmódja pedig haláláig nem változott, soha nem lehetett azzal vádolni, hogy művészi igényeiből bármit lejjebb adott volna bármiféle piaci siker érdekében.

A Velvet Underground Warhol halála (1987) után 1993-ban újra összeállt, néhány sikeres európai fellépés erejéig, az amerikai túrát azonban elhalasztották. Utolsó szólólemeze a meditációs zenékből álló Hudson River Wind Meditations volt, amit igazából saját magának írt a Tai Chi gyakorlataihoz. Emellett egyébként híres tagja volt a Free Tibet mozgalomnak.

Reed özvegyét, Laurie Anderson előadóművészt 2008-ban vette feleségül, több projekten is közösen dolgoztak a kilencvenes évek végén, de korában egy évtizedig házas volt Sylvia Morales brit divattervezővel is. 

Lou Reed tavaszi májátültetése után még azt nyilatkozta, hogy "nagyobbnak és erősebbnek" érzi magát mint valaha.

Rovatok