Index Vakbarát Hírportál

Ingyenutazásra csábít a Trevolta

2013. október 30., szerda 09:41

Meghívásos alapú bétatesztet tart a nemrég elindult trevolta.com, ami közösségi utazási irodaként próbálja meg összefogni a Facebookon és Twitteren pörgő, kalandvágyó túrázókat és a tervezett utazásaik potenciális támogatóit.

A Trevolta három fiatal dél-afrikai alapítója, a johannesburgi Mark Karimov, Donovan Solms és Lorette le Roux jelenleg olyan túrázók terveit várják emailben, akik vállalják, hogy az előre kidolgozott, szerencsés esetben hirdetők által is szponzorált kirándulásukon végig fotózni, videózni, twitterezni és blogolni fognak. Első körben azt kérik a jelentkezőktől, hogy küldjék el a túrájuk helyszínét, pontos ütemtervét, a csapat tagjainak létszámát, az anyagi igényeket és egy bemutatkozó videót.

Ezek a túratervek mind külön adatlapra fognak felkerülni, ahol a közösségi média fogyasztói dönthetnek majd arról, melyik út kapjon pénzt. A rendszer pontosan úgy működne, mint a Kickstarter, ahol jött már össze pénz kultikus videojátékok folytatására, szörnyfigurás társasjátékokra, képregényekre és ismeretlen bandák videoklipjére is.

A szervezők szerint valószínűleg azok a túraötletek tudják majd leghamarabb összeszedni a megvalósításhoz szükséges pénzt, amelyek extrémek, látványosak, hasznosak lehetnek különféle oktatási vagy tudományos műhelyek számára vagy épp megváltoztathatják az átlagemberek életét. Az alapítók a Fecebook-oldalukra már ki is raktak néhány olyan videót, ami szerintük tökéletesen megtestesíti a Trevolta-életérzést, és jó kiindulási alap lehet egy működőképes közösségi alapon finanszírozott kiránduláshoz. Szerepel például Christoph Rehage 4 évvel ezelőtti kultikus fotómontázsa, amin naponta lefényképezte az egyre durvább haját és szakállát, miközben 4500 kilométert gyalogolt Kínában.

A leghosszabb séta

Rovatok