Index Vakbarát Hírportál

Tarolt a tanzániai albínós film

2013. november 10., vasárnap 21:11

Harry Freeland A nap árnyékában című tavalyi filmje nyerte a 10. Verzió Fesztivál 2000 dolláros díját a közönség szavazata alapján. A hat éven át forgatott film a tanzániai albínók sanyarú sorsát mutatja be. A diákzsűri szintén ennek a filmnek ítélte a 100 ezer forintos különdíjat.

A fesztivál közleménye szerint a film a kirekesztettség ábrázolásán, a tudatlanságból és babonaságból eredő nyomorúságos és kilátástalan életek bemutatásán túl azt példázza, hogy ha az egyén bátor kiállása politikai támogatással párosul, lehetséges változást elérni akár egy törzsies viszonyok közt élő társadalomban is.

Idén 62 filmet mutattak be 25 országból, ezek közül mi is többet bemutattunk.

Rovatok