Az Eurovíziós Dalversenyt idén megnyerő Conchita Wurstnak ugyan mindegy volt, hogy csak a közönség vagy csak a zsűri szavazatait vesszük alapul: ő végzett mindkét lista élén. Kállay-Saunders Andrásnak viszont jól jött volna, ha nincs közönségszavazás. Úgy látszik, a klasszikus szavazói szokások változnak, az örmény-azeri ellentét viszont továbbra továbbra sem.
A Dalverseny szabályzata alapján az egyes országok pontszámait a telefonon leadott közönségszavazatok és a helyi zsűrik voksainak összesítése eredményezi (idén San Marino és Albánia nem tartott telefonos szavazást, ők csak a zsűri eredményét küldték be, Grúzia ezzel szemben a zsűri felállításával nem bajlódott). Két brit egyetem, az Imperial College és a University College London statisztikusai az elmúlt 20 év Eurovíziós Dalversenyeinek eredményét vetették össze, és arra jutottak, hogy a szavazok odaítélésekor az országokat valóban nemcsak az egyes előadók teljesítménye, hanem az országok közötti kapcsolat befolyásolja, viszont ebből is az, hogy ki, kit szeret jobban - nem pedig az, hogy kit utál, mégpedig azért, mert istenigazából Európában ellenségei senkinek nincsenek.
Az egyetlen kivétel, legalábbis az idei dalversenyt tekintve mindenképpen, az azeri-örmény ellentét. Az örmény zsűri minden tagja utolsó helyre sorolta az azeri indulót, és a közönség is hasonlóképpen cselekedett, így nem csoda hogy ugyanez az eredmény született a másik oldalon is. Ellenpéldának ott van az orosz-ukrán ellentét: az oroszok hét pontot adtak a mókuskeréken fetrengő ukrán csajnak, az ukránok ezt 4 ponttal viszonozták, pedig simán lehetett volna belőle egy azeri-örmény történet is.
Az adatok kiértékelésekor arra jutottak, hogy több klasszikus blokk létezik. Az egyikben Ausztria, Svájc és az egykori Jugoszlávia felbomlása után létrejött országok szavazgatnak egymásra, egy másikban közép-kelet és dél-Európa található, a harmadikban pedig az írek, az Egyesült Királyság, a poszt-szovjet tagállamok és Skandinávia, igaz, ez a blokk fel szokott bomlani két kisebbre. A szavazatok elemzésekor azt is megjegyezték, hogy a migrációs hullámok is jelentős mértékben befolyásolják a végeredményt: a németek nem azért szoktak a törököknek magas pontokat adni, mert annyira odáig lennének értük, hanem vélhetően azért, mert rengeteg török vendégmunkás dolgozik az országban, akik ezek szerint nemzeti ügyet csinálnak a dologból, ráadásul nagyon szeretnek szavazni is.
Egy másik elemzésben Dr. Alan Renwick politológus csak az idei, 2014-es dalverseny végeredményét boncolgatta. Abból indult ki, hogy Európa északi és nyugati részén hagyományosan toleránsabbak, elfogadóbbak az emberek mások nemi identitását illetően, így logikus volt azt feltételezni, hogy az osztrák indulóra onnan, és nem a konzervatívabbnak tekintett keleti és déli régióból érkeznek majd a magasabb pontszámok. Az alábbi térképen a pontok eloszlását ábrázolta Renwick, a kék színű országok 12 pontot, a pirosak nullát adtak Conchita Wurstnak, a halványabb színek a köztes pontokat jelölik. Az elmélet nagyjából megáll, bár délről is érkezett rá 12 pont, sőt Grúzia is adott neki tízet, ami elég nagy meglepetés.
Az átlagpontszámot tekintve minél keletebbre megyünk, annál alacsonyabb a pontszám (10,5.-ről indulva 4,4-ig), viszont ezek a pontok az összesített véleményt képviselik, azaz a közönség és a zsűritagok szavazatait is. Ha csak a telefonos szavazatokat vesszük számításba, hirtelen sokkal kékebb lesz a térkép. Ausztria az első háromban végzett nemcsak a nyugati országokban, de nálunk, az oroszoknál, Azerbajdzsánban, Örményországban és Grúziában is. Az egykori szovjet tagállamoktól átlagosan nyolc pontot kapott így, azaz a nagyközönség errefelé is nyitott a nemi identitást másként meghatározókra, nemcsak Nyugat-Európában.
De hát akkor hol nem tolerálják, ha egy szakállas férfi kiskosztümben megy le a közértbe? Pár zsűriben. A harmadik térkép azt jelzi, hogyan szavaztak a zsűritagok az egyes országokban. Míg a közönség csak egy országban nem sorolta az első ötbe, a zsűri 16 országban gondolta úgy, hogy nincs keresnivalója az élmezőnyben. A verseny előtt felállított elmélet így már megáll: Wurst kilenc ország szakértőitől nem kapott egy pontot sem, közülük hét az egykori keleti-blokk országai közé tartozik (meglepetésre a fennmaradó kettő San Marino és Németország).
Az idei élmezőnyt megnézve megállapítható, hogy csak a közönségszavazatokat számolva is Ausztria nyer, és Hollandia a második 306 és 220 ponttal, azaz az első helyezett plusz pontokat kapott volna, a hollandok viszont 18-at buknak. A harmadik svédek 45 ponttal könyvelhettek volna el kevesebbet, és helyet cseréltek volna az örményekkel, akiket viszont szeretett a jónép, és 13 ponttal több jutott volna nekik. A legdrasztikusabb változásokat a lengyelek és a mi Bandink esetében tapasztalhatjuk. A bögyös lengyel bigékért egész Európa odáig volt, és feljöttek volna Kállay-Saunders helyére ötödiknek (a 14. helyet jelentő 62 helyett 162 ponttal), miközben mi lecsúsztunk volna a kilencedik helyre, mert 143 pont helyett csak 83-at gyűjtöttünk volna be.
Ha viszont csak a zsűrik pontszámait vesszük figyelembe, a Running helyet cserélt volna az örmény dubstep-balladával, de hát ezen már kár keseregni. Az első helyre így is Conchita Wurst futott volna be 224 ponttal, viszont a svédek 201 ponttal másodikok, a hollandok 200-al harmadikok lettek volna. Nekünk 138, az így ötödik örményeknek 125 pontjuk lett volna.
Ha csak a magyar részvételt nézzük, mi 1994-2014 között a legtöbb pontot (44) a görögöknek adtuk, ami megfelel a csoportelméletnek, de a második helyen holtversenyben álló Azerbajdzsán és Svédország (41 pont) már semmiképpen, nem is beszélve a negyedik Izlandról. Idén 12 pontot kaptak tőlünk a hollandok, miközben az elmúlt 20 évben összesen 17 ponttal jutalmaztuk őket, és a tíz pontra értékelt osztrákoknak is csak 11-et osztottunk ki két évtized alatt. A magyar szavazatok alapján nemigen lehet semmilyen következményt levonni, hacsak azt nem, hogy a görög tengerparti nyaralásokra, esetleg a buzuki-szuflaki-Metaxa szentháromságra párás szemekkel gondoló honfitársaink akkor is a görögöknek adnak sok pontot, ha a produkció minősíthetetlen.
Azt már sokkal érdekesebb megnézni, mi kiktől kaptunk pontokat ugyanebben az időszakban. A legtöbbet (49) a finnektől kaptuk, a románoktól 43, Izlandtól 39 pontot zsebeltünk be, miközben ennek a három országnak eddig összesen 50 pontot adtunk, a finneknek például egyet sem, szóval ha a haragszomrád vezérelné a szavazókat, csak lenne mára valami eredménye. Azt persze nehéz lenne vitatni, hogy a hagyományosan szoros köteléket ápoló országok egymást favorizálják, a skandináv országok például előszeretettel hajigálják a 12-10-8 pontokat egymásra: 1975 és 2012 között a svédek 263 pontot kaptak a norvégoktól, 252-őt a dánoktól, 155-öt a finnektől és 136-ot Izlandtól. Tőlünk meg 33-at.
A nagyközönség és a zsűritagok véleménye sem mindig egyezik, sőt, leginkább nem szokott: nálunk a lakosság a finn Coldplay-imitátorokat favorizálta, és hozta ki első helyre, a Palásti Zoltán - Kovács Kati - Náksi Attila - Dorozsmai Péter - Tóth Vera összetételű szakmai grémium viszont csak a 14 helyre rangsorolta őket (Tóth Vera teljes joggal az utolsó előttire), így az ötödik helyen végeztek, és hat pontot kaptak. A nyertes osztrák versenyzőt a szakmai zsűri csak nyolcadiknak sorolta, az ő 10 pontja a közönségnek köszönhető, a magyarok ugyanis imádták a szakállas, női ruhás előadót, és a második helyre hozták fel.
A dalfesztivállal foglalkozó ecsstats.com nevű rajongói oldalon minden évben lehet szavazni az egyes előadókra, onnantól kezdve, hogy egy dalról kiderül hogy az lesz egy nemzet hivatalos képviselője az adott évben. A szavazatokat a második elődöntő után összesítették, és az élmezőny így alakult:
A legfeltűnőbb, hogy a későbbi nyertes éppenhogy csak befért az első tízbe, a második helyezett holland dal pedig csak 19. lett, miközben Kállay-Saunders András a második helyre futott be. Igaz, ez az oldal csak 1829 szavazó véleményét tükrözi, mérvadónak tehát nem tekinthető de kuriózumnak igen.
A két statisztikai tanulmány eredményei arra alkalmatlanok, hogy mindent kétséget kizáróan kijelenthessük, létezik egy olyan szavazói viselkedésminta, ami alapján úgy is meg lehet jósolni a dalverseny végeredményét, hogy az indulókat meghallgatnánk. Talán mégis számít a szimpla "ez nekem tetszik"-faktor is.