Index Vakbarát Hírportál

Ellopták a Koronázási Ünnepi Játékok forgatókönyvét

2014. július 15., kedd 18:09

Ellopták a székesfehérvári Koronázási Ünnepi Játékok forgatókönyvének egyetlen olyan példányát, amelyet Szikora János rendező hónapok óta bővített ötleteivel, jegyzeteivel – közölték a szervezők az MTI-vel. A rendező feltört autójából ellopott dokumentumért a Vörösmarty Színház a nyomravezetőnek 100 ezer forint jutalmat ajánlott fel.  

Székesfehérváron augusztus 16-19. között másodszor rendezik meg a Koronázási Ünnepi Játékokat. Az összművészeti rendezvénysorozat ezúttal Szent László életére és korára koncentrál.

A koronázási szertartásjáték főbb szerepeit Makranczi Zalán, Mihályi Győző és Blaskó Péter játssza. A kétórásra tervezett előadást Szikora János egy nagy színházi eposz első állomásának nevezte, hiszen „a tánc, a szöveg és a zene közös nyelvével meséljük majd el László király történetét, melybe beleszövődik István szentté avatása is.”

A rendezvénysorozat része lesz idén is a Fény utca: augusztus 14-től este kilenc óra és éjfél között Székesfehérvár Fő utcájának falain Európa legnagyobb mozgó történelmi képregényén a Képes Krónika festett képeire támaszkodva Magyarósi Éva grafikus animációival mutatják be László király legendáriumát mintegy 1200 négyzetméteren.

A fesztivál szereplői között lesznek ezúttal is a történelmi alakokat megformáló óriásbábok. Somogyi Győző Kossuth-díjas grafikus, festőművész rajzai alapján, Grosschmid Erik Blattner Géza-díjas bábtervező szakmai vezetésével, székesfehérvári diákok közreműködésével készítettek öt új történelmi alakot, így a tavaly bemutatkozott István, Imre, Gizella, Géza, Sarolt és Asztrik közel öt méter magas óriásbábjai mellé csatlakozik László, I. Géza, Rheinfeldi Adelhaid, Piroska és Salamon.

Rovatok