A Műcsarnok új igazgatója, Szegő György hivatalba lépése első hetén beindította a kortárs művészet pezsgését. Szombat reggel egy minimalista, Rendben feliratú transzparens jelent meg az intézmény bejáratához feszítve.
A transzparens fotójával együtt kezdett terjedni a neten egy másik kép is: két, fehér lepelbe burkolt embert ábrázolt, fehér környezetben. Arcuk nem látszik, de lábaiknál szerepel a felirat, miszerint: NEM.
Az értelmezéshez segítséget jelent, hogy nem sokkal korábban lapunk beszámolt az új igazgató rendhagyó bemutatkozásáról. A rendszerváltás előtti munkáinak köszönhetően művészként is elismert Szegő ugyanis kifejtette: eddig túl nagy szerepet kapott a Műcsarnokban az a művészet, ami csak 20-25 évre tekint vissza. Miközben a klasszikus, több ezer éves múlttal rendelkező technikák – mint például a festészet – háttérbe szorultak.
Az akció mögött két fiatal művész, Hitka Viktória és Gáldi Vinkó Andrea áll, tudtuk meg. Hitka Viktória az Indexnek elmesélte, hogy nem valamilyen szervezetet képviselnek, reakciójukat a Műcsarnokot is leuraló állami ideológia váltotta ki. A művészek tudatosítani szerették volna, hogy egy újabb fontos intézmény került ideológiai befolyás alá. Továbbá, hogy nem elég zárt körben dohogni a történteken.
Hitka Viktória szerint ebben a helyzetben a független művészetnek nincs más lehetősége, mint hogy alternatív színtereken működjön tovább. „A történelem bizonyítja, hogy ha az önkifejezés el van nyomva, akkor az utat talál magának máshol.”
A Rendben felirat magyarázata: Rengeteg a negatív üzenet körülöttünk, a két művész nem szerette volna ezek sorát bővíteni. Ezért indítanak olyan köztéri sorozatot, amelyben felháborító jelenségekre pozitívan reagálnak, hogy így késztessék vitára, gondolkodásra a nézőt. Az Analóg Utópia című projekt első darabja volt a műcsarnokos molinó, de hamarosan további munkák is megjelennek Budapesten.
A fotó pedig a molinónak használt vászonnal készült, jelezve többek közt a művészek láthatatlanná válását, kirekesztettségét.
Szegő György kijelentései annak fényében izgalmasak, hogy ezzel a kortárs művészet ellenében foglalt állást az az igazgató, akit egy kortárs művészeti intézmény élére neveztek ki.
Amúgy is: Technikai megközelítés alapján rangsorolni a műalkotásokat annyira szakmai, mintha a koncertszervező azt mondaná, eddig sok volt az a zene, amiben nagybőgő, és triangulum van, és inkább olyat szeretne, amiben több a nagybőgő, meg a zongora.
Szegő György munkájában arra a „művészetelméleti kutatóintézetre” támaszkodik majd, amelyet Fekete György tervei alapján állítanak fel.