Index Vakbarát Hírportál

Megölték az Iszlám Állam katonai vezetőjét

2016. március 15., kedd 00:57

A Telegraph amerikai forrásokra hivatkozva azt írja, hogy meghalt az Iszlám Állam első számú katonai szakértője, Abu Omar al-Sisáni, ismertebb becenevén Omar, a csecsen. Tíz nappal ezelőtt Omar egy rajtaütés célpontja volt.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint Omar túlélte az akciót, de súlyosan megsebesült. A pletykák szerint nem sokkal élte túl a támadást. Hétfőn Jeff Davis százados, a Pentagon szóvivője megerősítette Omar halálát.

A terrorista halálával az Iszlám Állam elvesztette a legtehetségesebb katonai szakértőjét. Al-Sisáni eredetileg Tarkhan Batirashvili néven született Grúziában, keresztény apától és csecsen anyától. A grúz hadseregben kapott kiképzést, harcolt a 2008-as orosz-grúz háborúban is. Később börtönbe került illegális fegyvertartásért, még később egyike lett annak a több száz csecsennek, akik csatlakoztak a szíriai dzsihádhoz.

Al-Sisáni egyre népszerűbb lett az Iszlám Állam katonai vezetői körében. Szíria északi részén ő irányította a hadműveleteket, majd később a terrorállam különleges erőinek vezetésével is megbízták - vagyis tulajdonképpen az Iszlám Állam hadügyminisztere lett. Az amerikai kormány tavaly ötmillió dollár váltságdíjat tűzött ki a fejére.

Rovatok