Index Vakbarát Hírportál

Új sörökkel és sörös újsággal ünnepel az Élesztő

2016. április 8., péntek 17:25

Rendhagyó eseményekkel ünnepli harmadik születésnapját a hazai kézműves sörök zászlóshajójaként ismert Élesztő. Pénteken 5 órától kóstolható az első magyar cask ale, amit az Élesztő a londoni Signature Brewery-vel, és az Angyal utcai Hübrisszel kooperációban főzött a Guri sörfőzdében.

A cask ale egy olyan sör, amit nem érint soha gáz, a hordóban erjed és egy pumpa segítségével csapolják. 

A speciális csapolóberendezés használatát, valamint a sört Tom Bott, a Signature Brewery sörfőző mestere és Kosztolányi-Baji Zsolt, a Hübris sörfőzője fogja bemutatni.

Ezen kívül itt lehet majd először átlapozni az első sörös fanzine-t, a PROPAGANDÁT, amelynek a neve nem véletlenül cseng össze az Élesztőben kapható láger sörrel. Péntektől megtekinthető, szintén a születésnapi hétvége keretein belül a megújult Élesztő Sörműhely új arculata, mely mostantól a Yeast Wörks nevet viseli. Bart Dániellel és Tóth Imrével a második születésnapjukon interjúztunk

A Főzdefeszt farvizén alakult Élesztő multitap bar mára külön helyet vívott ki magának a pesti éjszakában és a nemzetközi sörvilágban egyaránt, a Guardian tavaly beválasztotta Európa 10 legjobb craft-beer kocsmája közé, és Anthony Bourdain is benézett, amikor legutóbb Budapesten járt.

Az Élesztő mellett nemrég megnyílt az Importer, ami külföldi sörökre optimalizálta az Élesztő koncepcióját. Az utóbbi időben, több egyéb kézműves sörökkel foglalkozó hely is nyílt a kilencedik kerületben, így az Élesztő szülinapjával egyidőben rendezik a District IX fesztivált is, mely 1999 méteren 99 sörcsapról kínál kézműves söröket annak, aki egészében kívánja látni mekkorát fejlődött a kerület sörkínálata az elmúlt években.

Rovatok