Index Vakbarát Hírportál

Havi kétezer forintért bérel festményeket egy Csányi-közeli cég

2016. április 28., csütörtök 18:13

Képenként havi 2.117 forintért kölcsönöz többszázezer vagy többmilliós értékű képeket a Magyar Nemzeti Galériától a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Bólyi Mezőgazdasági Zrt. Az Átlátszó csütörtöki cikkéből kiderül, hogy egy 1993-as szerződés értelmében az akkor még állami tulajdonú cég szobadíszítés céljára, ingyen kapott műtárgyakat, hogy irodáit és vadászházát feldobja vele. A cég 2007 óta több áttéten keresztül Csányi Sándor tulajdona, 2010 óta pedig már fizetnek is a festményekért.

Egy 2007-es szerződés szerint a cég a bólyi székhelyét díszítette a 34 festménnyel, amelyek kölcsönzéséért 2010 áprilisáig nem kellett fizetnie. "A festmények között van 400 ezer forintot, és több millió forintot érő is, összértékük 39,9 millió forint. Ma már azonban csak 32 darab, összesen 23,4 millió Ft értékű műtárgy van a Bóly Zrt.-nél, mert 2009-ben kettőt visszaadott a cég a Magyar Nemzeti Galériának" – írja az Átlátszó.

Ez a két kép (Fényes Adolf: Vasárnap csendje a földeken, Vastagh Géza: Pihenő parasztlány) az MNG kérésére került vissza a múzeumba, mivel kiállításon szerették volna őket bemutatni. Fényes 1902-ben készült munkája 15 millió forintot ér, Vastagh 1887-es festménye másfél milliót. Az MNG egyébként állítólag pozitívan fogadta a cég megkeresését, hiszen raktárában rengeteg festmény állt kiállítatlanul.

A 2010-es szerződés értelmében a Bóly Zrt. évi nettó 650 ezer forintot fizetett a festmények után, majd két évvel később az összeg nettó 813 ezer forintra nőtt, ami képenként évi 25.406, vagyis havi 2.117 forintot jelent. A 2013-ban és 2015-ben aláírt megállapodásokban ugyanezek az összegek és feltételek szerepelnek. A szerződés idén, május 28-án jár le, de azt nem tudni, hogy meghosszabbítják-e majd a felek. Az 1993-as szerződés viszont nem az első megállapodási dokumentum az MNG és a cég között, mivel fejlécében a "hosszabbítás" szó szerepel.

(Borítókép: Csányi Sándor Fotó: Europress / Getty / Bloomberg)

Rovatok