Index Vakbarát Hírportál

Illegálisan óbégatott az Uffizi igazgatója a jegyüzérek ellen

2016. május 27., péntek 17:35

A firenzei útikönyvek évek óta óva intenek minden turistát az Uffizi Képtár környékén próbálkozó jegyüzérektől. Minden nap a szokásos eseménysor játszódik le: a nyitás után nagyjából egy óra alatt feltorlódik a tömeg a múzeum bejáratánál, aztán legalább egy órát kell várni, hogy az ember bejuthasson. A tömeg emiatt frusztrált és bármit megtenne, hogy előbb beléphessen, ezért sokan készek a 12,50 eurós jegyet 20-40 euróért is megvenni. Idővel a jegyüzérek mellett feltűntek a hamis jegyeket árusító csalók és a más pályán játszó zsebtolvajok is.

Ebből lett elege a képtárba Németországból tavaly meghívott igazgatónak, Schmidt Eikének, aki megpróbálta kezébe venni az ügyet: hangos bemondón több nyelven figyelmeztetett a tolvajokra és a jegyüzérekre. Viszont Firenzében csak az önkormányzat engedélyével szabad hangosbemondót használni, Eike viszont nem kért felhatalmazást. A városvezetés emiatt a hét elején egy 500 eurós bírságot küldött neki, amit mivel 4 napon belül befizetett, 295 euróra mérsékeltek, írja a Corriera della sera.

Eike szerint a bírság nonszensz, mert amíg neki pénzbüntetés jár, addig senki nem lép fel a csalók ellen.

Rovatok