Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Oláh János író, költő

2016. július 25., hétfő 11:22

Hosszú betegség után hétfő hajnalban meghalt Lackfi János édesapja. 73 éves volt.

Oláh János József Attila-díjas költő, író Nagyberkiben született 1942. november 24-én.

A Közel című regény, Az Örvényes partján és a Száműzött történetek című elbeszéléskötetek, a Kenyérpusztítók című dráma Babérkoszorú-díjas szerzője az 1960-as években indult nemzedék kiemelkedő és műfajújító alakja volt - írja róla Szentmártoni János, a halálhírt közlő Magyar Írószövetség elnöke.

Oláh János irodalmi pályája a legendás Kilencek alkotócsoport Elérhetetlen föld című antológiájában indult. 1994-től a kortárs magyar irodalom meghatározó és számos tehetséget felkaroló lapjának és kiadójának, a Magyar Naplónak a vezetője volt.

Három gyereke született: legidősebb fia, János Lackfi János néven lett neves költő, Mátyás László és Katalin pedig szobrászművészek.

Rovatok