Index Vakbarát Hírportál

Vezetés közben kapott agyvérzést Benkóczy Zoltán

2016. december 29., csütörtök 08:45

Az autópályán, vezetés közben kapott agyvérzést Benkóczy Zoltán, a Budapesti Operettszínház színésze, írja a csütörtöki Blikk. A színész Szegedről tartott Budapest felé párjával, amikor váratlanul elhomályosult előtte minden.

Felesége próbálta szóval tartani, kérdezgette, de félrebeszélt, szavait nem lehetett érteni. A nő ekkor lelökte férje lábát a gázpedálról, megragadta a kormányt, majd a leállósávban sikerült megállnia. A mentősök előbb a kecskeméti kórházba vitték, majd a budapesti Honvédkórházba.

Orvosai enyhe lefolyású agyvérzést állapítottak meg nála, és ugyan szentestére hazaengedték, az autóvezetéstől eltiltották, és pihennie kell. Egy darabig nem állhat színpadra sem. "Életem legnagyobb karácsonyi ajándékának tartom, hogy nem esett komolyabb bajom, és azt is, hogy a családom köré­ben ünnepelhettem" – mondta a színész a lapnak.

Rovatok