Index Vakbarát Hírportál

A szobordöntés elsodorta az Elfújta a szélt is

2017. augusztus 27., vasárnap 00:52

Mégsem mutatja be a memphisi The Orpheum Theatre az Elfújta a szelet, mert az túl érzéketlen – döntött a színház közönség augusztus 11-i bemutató utáni reakciói alapján, így az 1939-es, nyolc Oscar-díjjal kitüntetett polgárháborús szerelmi történetet már nem vetítik le a jövő évi nyári szezonban – írta az Ew.com.

A mozi közölte, szem előtt tartja annak a helyi lakosságnak a visszajelzéseit, „amelynek szórakoztatását, oktatását, felvilágosítását szolgálja.” 

Memphis Tennessee fővárosa, az állam a délieket képviselő Konföderáció részeként harcolt a végül győztes északiak ellen az 1861-1865-ös polgárháborúban, amelynek újraértékelése tiltakozási hullámokat vetett. Ennek során Charlottesville-ben a baloldaliak tüntetése ellen egy fajgyűlölő fiatal autós támadást hajtott végre, egy fiatal nőt megölve.

A közönség egy része által rasszistának, a fehér felsőbbrendűség hirdetőjének titulált filmet ugyanaz a lendület sodorta el, amely a délieket vezetett Lee tábornok szobrának ledöntéséhez vezetett és amely miatt New York polgármestere azt fontolgatja, hogy lebontják Kolumbusz Kristóf emlékművét is. 

Rovatok