Index Vakbarát Hírportál

Marad a 2,6 milliárdos nyomravezetői díj az USA legnagyobb műkincslopási ügyében

2018. január 11., csütörtök 20:47

Meghosszabbították a múlt év végén lejárt 10 millió dolláros (kb. 2,6 milliárd forintos) nyomravezetői jutalmat minden idők legnagyobb, 500 millió dolláros műkincslopási ügyében. A bostoni Isabella Stewart Gardner Múzeum közleményben jelentette be, hogy a kuratórium a nyomravezetői jutalom határidő nélküli meghosszabbítása mellett döntött, „jelezve elkötelezettségét a lopott festmények visszaszerzésére".

A múzeumnál az utolsó napig reménykedtek, hogy befut egy utolsó pillanatos telefon, vagy email, ami végül hasznos információkkal szolgál, de az eredetileg 2017. december 31-e éjfélig 5 millióról 10 millió dollárra megemelt nyomravezetői díj sem segített megtalálni a még 27 éve eltűnt 13 festményt.

A rendőrnek öltözött két tettes 13 képet vitt magával, köztük Rembrandt Krisztus a viharban a Galileai-tengeren című alkotását, Vermeer A koncert című munkáját, valamint Manet és Degas egy-egy képét. Helyük azóta is üresen áll a múzeumban.

Az FBI és a múzeum is abban reménykedett, hogy a kétszeresére emelt összeg majd segít új nyomokra találni. A múzeum többször hangsúlyozta, hogy nem az elkövetők kiléte izgatja, hanem az, hogy visszakapják a műveket, írja az MTI.

Rovatok