A 89 évesen meghalt Kányádi Sándor ugyanúgy a magyar költészet hegyvonulata, mint Petőfi vagy Kosztolányi, mondta Gryllus Vilmos. Pályatársak emlékeznek a költőre.
Nagyon fontos szerepet játszott a Kaláka együttes életében, szinte nincs nap, hogy ne játszanánk valahol megzenésített verseiből – mondta Gryllus Dániel, a zenekar vezetője az MTI-nek a 89 évesen szerdán elhunyt költőre, Kányádi Sándorra emlékezve.
„Legyenek azok akár teljesen különböző alkalmak és rendezvények, Sándor bácsi ott van velünk. Számunkra óriási veszteség lesz a hiánya, mindig elmehettünk hozzá akár Budapestre, akár az erdélyi Nagygalambfalvára. Bár verseket az utóbbi években már nem írt, mert saját akaratából lezárta életművét, nagyon jókat beszélgettünk” – idézte fel a zenész.
Kitért arra, hogy ugyan ismerték a nevét, egyik-másik kötetét is, de amikor 1981 márciusában, első erdélyi turnéjukon Csíkszeredában a Kaláka fellépett, még nem volt Kányádi-nótájuk. Azt követően Ferenczes István költő, író, újságíró rakta fel nekik azt a verslemezt, amelyen Kányádi Sándor az Elveszett követet mondja, és megjegyezte, hogy ezt a Kalákának el kellene énekelnie. Később aztán három olyan lemez is született, amelyen a Kaláka, illetve Gryllus Dániel zenéivel kizárólag Kányádi-versek hallhatók.
„Sándor bácsi mindig azt mondta, hogy nincsenek külön gyerekversek és felnőttversek. Azt is hajtogatta, hogy nincs jó hallása, nem tud énekelni, és azért ír annyira ritmikus verseket, hogy ezt kompenzálja. Nagyon betalált nekünk, közel áll a szívünkhöz a költészete, akár a latinos, akár a gyerekeknek írt verseit énekeljük, akár a Vannak vidékek ciklusát, akár a Kuplé a vörös villamosról-t” – mondta Gryllus Dániel.
Hozzátette: a magyar költészet hegyvonulatának gerincét Balassi, Csokonai, Petőfi, Kosztolányi, József Attila mellett Kányádi versei is alkotják.
Szabó T. Anna megosztotta a Facebookon Kányádi Sándor Kettős ballada. Ad notam François Villon című versét , és azt írta: „Ezt a versét olvastam tizennégy évesen, hártyavékony szamizdatban. Elkönyörögtem a szüleimtől, katartikus élmény volt. Éppen tegnap emlegettem a költőnek készülő fiataloknak. Nagy vers, most is beleborzong a hátam. Isten nyugtassa Kányádi Sándort, sokat tett értünk, generációk vers-értését segítette személyes jelenlétével, figyelmével. Nagyon fog hiányozni!”
A költőt az MTI is megkereste. „Minden szavával, egész lényével élte és hirdette a magyar verset, a nyelv zenéjének gyógyító erejét és a félelem nélküli életet. Tanító volt a szó legnemesebb értelmében: a világ szinte minden magyar közösségéhez ellátogatott, a legkisebb falvakba és a legtávolabbi városokba is elment, hogy eleven szavával, tréfáival és szelíd példájával mutassa meg, hogy a kultúra nem luxus, hanem létszükséglet” – mondta Szabó T. Anna, aki gyerekkora óta ismerte a költőt. Hozzátette, a gyerekeket ugyanúgy meg tudta szólítani, mint a könyvtől elbitangolt felnőtteket és az olvasáshoz visszacsábult időseket, mindenkihez volt egy jó szava, egy mosolya, egy története.
„Ő, aki fiatalon titokban felpróbálta Arany János kalapját, idős korára megélte, hogy hívei padot állítottak neki az Aranyról elnevezett metróállomáson. Zavarta ugyan, hogy még életében megdicsőült, mégis örült a feléje áradó szeretetnek” – mondta a József Attila-díjas költő.
„Generációk nőttek fel az írásain, amelyek tiszta forrásból, a népdalok és a népmesék ősi rétegeiből törtek elő. Tudta, hogy a nyelv szépsége, a jó vers és az igazi mese a lélek szomját oltja, ezért Benedek Elek emlékére saját kezdeményezéséből több helyen is felállíttatta Elek Apó kútját, és megalapította a csodálatos budapesti Mesemúzeumot” – fogalmazott.
„Ahogy egyik szövegében írja: a jó kútnak olyan a vize, hogy a görbék, ha isznak belőle, utána kiegyenesednek. Kányádit olvasni: tartásjavító gyakorlat.”
Kányádi Sándor igazi klasszikus volt, olyan egyetemes nagy költő, aki a saját értékein túl egyfajta összefoglalója, megújítója és továbbépítője volt a költészetnek – mondta a költőről Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke.
A Magyar Írószövetség elnöke megkerülhetetlennek nevezte Kányádi Sándort az irodalomtörténetben. „Nagyon sok szál benne összpontosult, amelyeket az évek során tovább szőtt” – fogalmazott Szentmártoni János.
Beszélt arról is, hogy a gyermekirodalom klasszikusának versein nemzedékek nőttek fel. Mint mondta, az utolsó pillanatig hatalmas, több nemzedéket felölelő rajongótábora volt, amelynek megalapozása még olyan korban kezdődött el, amikor még nem segítette a média a költészet népszerűsítését. „A szorgalom, az alázat és az olvasók szeretete tette azzá, ami” – fogalmazott a Magyar Írószövetség elnöke, megemlékezve arról, hogy Kányádi Sándor még a legkisebb falvakba is elment előadásokat, felolvasásokat tartani, bárhová, ahová hívták. Az a rendezvény, ahol ő megjelent, mindig színültig megtelt a tisztelőivel, nagy közszeretetnek örvendett – mondta.
A zene és Kányádi költészete kapcsán kitért arra, hogy a Kaláka úttörő szerepet játszott költészete népszerűsítésében, az együttessel amellett, hogy megzenésítették verseit, többször együtt lépett színpadra.
„Kányádi Sándor mindig azt mondta: a vers az, amit mondani kell. De a zenére is nagyon számított, többször élcesen beszélt arról, hogy a költészetet Gutenbergék bezárták a könyvek lapjai közé, holott az szabadon szárnyal, és a zene szabadíthatja ki a könyvekből, hogy minél több emberhez elérjen. Ő ennek a gondolatnak a nagy apostola volt."
A Facebookon Lackfi János is elbúcsúzott Kányáditól. „Drága Sándor bátyám, még egy utolsó beszélgetés vár ránk a fák hegyén túl. Nézz ki valami jó sétaösvényt odafenn, ha már a Vérmezőn többé nem téblábolunk együtt” – írta Lackfi János. Hozzátette: „Gryllus Danival 200 ember előtt daraboltuk a végtelent a békési művházban tegnap. Kányádi Sándor bátyám egy verse is elhangzott. Hej, ha tudtuk volna…”
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA), amely saját halottjának tekinti a költőt, közleményt adott ki a költő halálára. „Az ív, amelyet költői pályájával megrajzolt, talán példa nélküli: a 19. században gyökerező líra szinte észrevétlenül válik huszadik századivá, a falusi, paraszti világ európai horizontúvá, egyetemessé; az egyszerű élménylíra bölcseleti, létfilozófiai költészetté” – írták.
Dávid Gyula kolozsvári irodalomtörténész szerint Kányádi Sándor nagyon közérthetően tudott elmondani olykor mellbevágó dolgokat is. „Kezdő költőként Arany János szellemében, de az akkori idők költészeti igényét túllépve, tisztán tudott szólni tiszta és igaz érzésekről, és ezt a képességét akkor is megőrizte, amikor ezek az érzések bonyolultakká váltak. Azt mondta el helyettünk, amit mi is éreztünk, de amit nem tudtunk szavakba önteni.” Megemlítette azt is, hogy Kányádi szívesen mesélt gyermekközönségnek is, „mert tudta, hogy a jövő a gyerekek lelkében van, akiknek már ebben a korban meg kell tanulniuk tisztán, szépen élni és írni”.
A Kányádi Sándor meséléséről gyermekként szerzett élményeket említette H. Szabó Gyula is, a költő megannyi verseskötetét megjelentető Kriterion könyvkiadó igazgatója. „Nagyon mély benyomást gyakorolt mindannyiunkra. Nem csodálkoztam azon, hogy akkora sikerrel járta az iskolákat, és minden író-olvasó találkozót, könyvbemutatót valóságos eseménnyé avatott.”
H. Szabó Gyula a versek mellett az erdélyi száz és jiddis népköltészeti fordításait is rendkívül jelentőseknek találta. Úgy vélte: ezekkel a fordításokkal tudatosan próbálta Erdély kulturális sokszínűségét felmutatni. „Úgy érzem: a költészete értéke alapján odakerülhetett volna a Nobel-díj közelébe” – mondta. Azt is megemlítette: sajnálatosnak, hogy a kolozsvári magyarság nem tudta Kányádi Sándort a városban tartani azt követően, hogy a régi tulajdonos visszaigényelte a lakást, amelyben lakott. „Kényszerből hagyta el Kolozsvárt és ez még sokáig fogja a lelkiismeretünket bántani” – fogalmazott H. Szabó Gyula.
Borítókép: Haáz Sándor / MTI.
Ne maradjon le semmiről!