Index Vakbarát Hírportál

Kiírták az Operettszínház és a Magyar Színház vezetői pályázatait

2018. július 10., kedd 16:41

Közzétette a Budapesti Operettszínház főigazgatói, valamint a Pesti Magyar Színház igazgatói pályázatait az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A kiírások szerint a mindkét pályázat nyertese 2019. február 1-jétől öt évig töltheti be vezetői pozícióját.

A Budapesti Operettszínház leendő főigazgatójának feladatai közé tartozik többek között évadonként legalább 450 előadás megtartása és a 300 ezres fizető nézőszám elérése, a klasszikus nemzeti operettrepertoár rendszeres bemutatása és színen tartása, valamint évadonként legalább egy új magyar zenés mű bemutatása. Mint a kormany.hu honlapon írják: "a klasszikus operettjátszás hagyományainak ápolása érdekében a repertoár 40 százalékát klasszikus operetteknek kell kitenniük, és a teátrumnak az előadások 70 százalékában magyar szerzők munkáit kell színpadra vinnie."

A Pesti Magyar Színház új igazgatójának feladata lesz többek között évadonként legalább 200 előadás megtartása és az 50 ezres fizető nézőszám elérése. A színháznak évente legalább hat bemutatót kell tartania. Mindkét pályázat benyújtásának határideje a közzétételtől számított harminc nap, majd a miniszter a szakmai bizottság véleményének kézhezvételétől számított harminc napon belül hoz döntést. A pályázat eredménytelensége esetén a döntéstől számított hatvan napon belül új kiírást kell közzétenni.

A Pesti Magyar Színház igazgatója jelenleg  Zalán János színész, aki Őze Árontól nyerte el a posztot 2014-ben.  

Rovatok