Index Vakbarát Hírportál

Asia Argento állítólag mégis lefeküdt a vádlójával

2018. augusztus 23., csütörtök 14:38

Asia Argento olasz színésznő, a MeToo-kampány egyik arca tagadta, hogy szexuális kapcsolata lett volna valaha azzal a fiatal színésszel, akinek a The New York Times vasárnapi riportja szerint egy peren kívüli egyezség keretében nagy összeget fizetett. Most azonban a TMZ portál nyilvánosságra hozott egy olyan chat-üzenetet, amelyben maga Argento írja azt, hogy lefeküdt a fiúval.

"Lefeküdtünk, fura volt. Fogalmam sem volt róla, hogy kiskorú, ameddig nem küldte azt a zsaroló levelet"

- írta állítólag Argento egy barátjának. Az üzenetváltásban 4 fotó is előkerül, amelyen az olasz színésznő meztelen felsőtesttel látható, hozzásimulva Jimmy Bennett egykori gyerekszínészhez, aki 2013-ban, az eset idején mindössze 17 éves volt.

Argento üzenetei szerint azonban nem történt erőszak, éppen ellenkezőleg: a fiú mászott rá, és azt mondta, róla fantáziál, 12 éves kora óta, amióta szerepelt A szív csalfa vágyai című filmben, amit Argento rendezett. A színésznő most azt mondja, Bennett évekig küldözgetett neki erotikus tartalmú leveleket és fényképeket, amikkel csak az állítólagos zsarolólevele megjelenése előtt állt le. Bennett akkor 380 ezer dolláros kártérítést követelt, amit Argento ki is fizetett neki.

Argento közleménye szerint ezt az összeget néhai barátja, a tévés sztárséf Anthony Bourdain fizette ki a fiatal színésznek. Mint fogalmazott: Bourdain nagyon vigyázott a hírnevére, és vállalta, hogy anyagilag segíti Bennettet, azzal a feltétellel, hogy többé nem avatkozik bele az életükbe. Bourdain júniusban Franciaországban öngyilkosságot követett el. A sztárséf kiállt Argento mellett, miután a színésznő szexuális erőszakkal vádolta meg Harvey Weinstein filmmogult. Bennett ügyvédje egyelőre nem kommentálta Argento közleményét.

Rovatok