Index Vakbarát Hírportál

Orbán nyitja meg a felújított Szépművészetit

2018. október 24., szerda 09:28

Több mint háromévnyi rekonstrukció után október 31-én, jövő szerdán, újra megnyílik a Szépművészeti Múzeum – mondta Baán László, az intézmény főigazgatója a visszahódított Hír TV-nek. Mikor a Román Csarnok ideiglenes megnyitását februárban bejelentették, Baán még október 25-re jósolta az átadást.

A kormánybarát Magyar Idők szerdai száma szerint a felújított múzeumot maga Orbán Viktor miniszterelnök nyitja majd meg. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár később az MTI-vel közölte: Orbán Viktor október 30-án, kedden, nyitja meg a Szépművészetit.

A múzeum szenzációjának számító Román Csarnok hetven évvel ezelőtt zárta be a kapuit. Baán elmondta: csak ezen a termen több mint 50 restaurátor dolgozott egy éven át, több ezer négyzetméter falat kellett rekonstruálva újrafesteni, összesen 5,5 kiló arany került fel a falakra.

Baán László hangsúlyozta: október végén még nem nyitják meg a teljes múzeumot, az összes új állandó kiállítást 2019 közepétől lehet megnézni. Ahogy a Magyar Idők írja, ennek technikai okai vannak, hiszen ezzel párhuzamosan bezárják az MNG régi magyar gyűjteményének állandó tárlatait, és ezeket elhozzák a Szépművészetibe.

Amikor az első magyar Frida Kahlo-kiállítást bejelentették, Baán elmondta: a felújítás és a műtárgyak költöztetésének összköltsége mintegy 15 milliárd forint. Az intézmény első időszaki kiállítása Leonardo da Vinci előtt tiszteleg, a tárlat a Michelangelo-teremben lesz majd látható.

Rovatok