Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor: A másokat majmoló kultúrpolitika korszaka véget ért

2018. október 30., kedd 13:38

Több mint háromévnyi rekonstrukció után október 31-én, szerdán, újra megnyílik a Szépművészeti Múzeum.  A felújított múzeumot Orbán Viktor miniszterelnök nyitotta meg kedden délelőtt.

Európa nyugati fele ma saját múltjával és keresztény gyökereivel vív kultúrharcot. Itt nálunk más a helyzet. (...) Ha azt akarjuk, hogy itt száz év múlva is keresztény, magyar és európai kultúra legyen, akkor most kell, az európai kultúrharc örvénylésében, hidegvérrel és szenvtelen célratöréssel, tapodtat sem hátrálva, védeni kulturális mivoltunkat, identitásunkat és szuverenitásunkat

– mondta Orbán a mintegy tízperces beszédében.

A miniszterelnök szerint a történelmünk része az is, hogy mindig vannak, akik szemében ellenszenves a nemzeti nagyság gondolata, ezért idegen mércével akarnak mérni bennünket. "Az efféle politikai kurzusok mély nyomokat hagytak a Szépművészeti Múzeum épületén és a Városligeten is" – jelentette ki.

Orbán Viktor szerint a múzeum újranyitása azt üzeni, hogy a "másokat majmoló, tehát törvényszerűen kisszerű kultúrpolitika korszaka véget ért", illetve "nyílt megvallása annak, hogy nemzeti mivoltunkra büszke, európai és keresztény nép vagyunk".

"Mi olyan nép vagyunk, amely mindig többet adott a világnak, mint amennyit kapott tőle" – mondta a miniszterelnök, aki egyúttal kijelentette, hogy a felújított Szépművészeti Múzeum átadása mérföldkő a Liget projektben is, amelyet beszédében Európa legnagyobb kulturális városfejlesztési beruházásának nevezett.

"A Városligetben különleges teret építettek, és a hagyományokat megőrizve ezt a rendkívüli teret átvisszük a 21. századba, begyógyítjuk a sebeket. Korábban is voltak, akik a múzeum épületét nem találták elég szépnek, nemzetinek, de az idő nem őket igazolta, ennyi legyen elég nekünk is" – idézi az MTI a miniszterelnököt.

Baán László, a múzeum főigazgatója keddi beszédében a felújított Szépművészetit a művészetnek szentelt katedrálisnak nevezte. Az épület ünnepi átadóján Orbán Viktor mellett részt vett többek között Polt Péter legfőbb ügyész, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Tarlós István főpolgármester is.

Amikor az első magyar Frida Kahlo-kiállítást bejelentették, Baán elmondta: a felújítás és a műtárgyak költöztetésének összköltsége mintegy 15 milliárd forint. Ahogy korábban írtuk, most még nem nyitják meg a teljes múzeumot, az összes új állandó kiállítást 2019 közepétől lehet megnézni.

Rovatok