Index Vakbarát Hírportál

Rengetegen látták az első magyar Frida Kahlo-kiállítást

2018. november 6., kedd 12:52

Négy hónap alatt több mint 220 ezer ember nézte meg a vasárnap véget ért, első magyar Frida Kahlo-kiállítást a Magyar Nemzeti Galériában, írja az MTI az intézmény keddi közleménye alapján.

A mexikói művész munkásságát bemutató tárlat ezzel az utóbbi három év legsikeresebb magyarországi kiállítása lett, mindössze 15 ezer látogatóval maradt le a Szépművészeti Múzeum Rembrandt és a holland arany évszázad festészete című kiállításától, amellyel a múzeum annak idején ideiglenesen elbúcsúzott a közönségétől.

A rendkívüli érdeklődés miatt a Nemzeti Galéria hétfőnként is nyitva állt, az utolsó hétvégén pedig éjfélig várta a látogatókat. Az épület előtt hosszú sorok kígyóztak még hétköznapokon is, az MNG többórás sorbanállásra figyelmeztette az érdeklődőket, mi is azt javasoltuk művészetkedvelő olvasóinknak, hogy készüljenek hideg élelemmel a hosszú ácsorgás idejére.

"Ő az a nő, aki széppé tette a szenvedést. Ő az a nő, aki őszinte volt a szemérmesség helyett. Ő az a nő, aki fájdalomból hozott létre remekműveket. Akinek kétségbeesett reménytelenség volt az élete, és aki szenvedélyesen szerette ezt a kétségbeesetten reménytelen életet" – írta az Index is a kiállítás apropóján.

A közlemény szerint a múlt héten újranyíló Szépművészeti Múzeum is sok látogatót fogadott, a szerdai megnyitó óta több mint tízezren váltottak belépőt a megújult intézménybe. "Olyan volt, mint egy három és fél évig tartó szülés annak minden nyűgével és fájdalmával" – mondta a megnyitón Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. Orbán Viktor beszédét itt szemléztük.

(Borítókép: Bődey János / Index)

Rovatok