Index Vakbarát Hírportál

Informatikatanárt tennének az egri vár élére

2018. december 5., szerda 10:39

Néhány héttel azután, hogy kiderült, vélhetően politikai okok miatt távozik az egri Dobó István Vármúzeum igazgatója, Berecz Mátyás, nyilvánosságra hozták, hogy 2019-től az ellenzék szerint alkalmatlan Ringert Csaba lehet a vármúzeum új vezetője.

A Népszava szerint Ringert Csaba korábban informatikát tanított egy helyi általános iskolában, nem történész, nincs jogi vagy közgazdasági szakirányú végzettsége sem, 2015 óta az Egri Eszterházy Egyetem Neveléstudományi Doktori Iskolájának hallgatója, abszolutóriuma megszerzésének várható ideje pedig 2019 augusztusa.

„Ez egy precedensértékű, politikai kinevezés, máshol mindenütt történész vagy régész vezeti a megyei gyűjtőkörű múzeumokat" – hangzott el három ellenzéki képviselő, a szocialista Mirkóczki Zita, a DK-s Földvári Győző és az LMP-s Komlósi Csaba közös keddi sajtótájékoztatóján Egerben.

„Ringert Csaba kinevezésével egy probléma van, hogy a vonatkozó jogszabályok pontosan rögzítik, hogy milyen feltételekkel lehet valakit múzeumigazgatónak kinevezni, kormányrendelet szabályozza ezt a kérdést. A megjelölt feltételek közül Ringert Csaba többnek nem felel meg. A közgyűlés ennek ellenére őt választotta" – idézi Komlósi Csaba felszólalását a Heol.

A megyei hírportál megkeresésére az egri önkormányzati hivatal azonban úgy reagált, hogy szerintük minden a jogszabályoknak megfelelően történt.

A pályázat kiírása során a jogszabályi előírásoknak megfelelően jártunk el, a kiírás tervezetét előzetesen egyeztettük az Emberi Erőforrások Minisztériumával. Egy pályázat érkezett, melyet a szakmai bizottság egyhangúlag támogatott. A közgyűlés ez alapján döntött a pályázat érvényességéről és az igazgatói kinevezésről, mely döntést felterjesztettük jóváhagyásra az Emberi Erőforrások Miniszterének.

Berecz Mátyás azután mondott le az igazgatói címről, hogy sorra fosztották meg döntési jogköreitől, és előbb egy fideszes önkormányzati képviselőt jelöltek ki mellé biztosnak, majd Ringert Csabát nevezték ki tanácsadónak.

A Magyar Hang már szeptemberben arról cikkezett, hogy a váltás hátterében a Fidesz áll, egész konkrétan a „várügyekben túlbuzgó" Nyitrai Zsolt, aki hosszabb ideje szeretne nagyobb befolyást szerezni az egri várban, és korábban több konfliktusa is volt Bereczcel.

Az Eger TV közben így számolt be a keddi sajtótájékoztatóról:

Dobó István Vármúzeumot egyébként október elsejétől megbízott igazgatóként Márton Tímea, korábbi műszaki igazgatóhelyettes vezeti.

Rovatok