Index Vakbarát Hírportál

Bíróság elé kerül Kevin Spacey a tizenéves-molesztálási ügyben

2018. december 24., hétfő 20:50 | öt éve frissítve

Január 7-én tartanak bírósági tárgyalást Kevin Spacey-nak arról a zaklatási ügyéről, amikor a vád szerint egy 18 éves fiút leitatott, majd annak a nadrágjába nyúlt, és megfogta a nemi szervét – írja a The Boston Globe. A lapnak Michael O'Keefe Cape Islands-i kerületi főügyész azt mondta, hogy december 20-án már tartottak egy nyilvános meghallgatást az ügyben, ezután kezdeményezték a büntetőjogi eljárást az Oscar-díjas színész ellen.

A tárgyalást a Nantuckat kerületi bíróságon tartják, Spacey-t szexuális zaklatás és könnyű testi sértés bűncselekményével vádolják.

Az ügy 2017 novemberében robbant ki, amikor nyilvánosság elé állt egy amerikai újságírónő, azt állítva, hogy a fiát a színész zaklatta egy bárban. 

Heather Unruh egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy 2016-ban, az akkor mindössze 18 éves fiát Spacey leitatta, majd a nadrágjába nyúlt és megfogta a nemi szervét. Amerikában 21 év alatt tilos alkoholt vásárolni, vagyis a leitatás súlyosbította a vádat.

Rovatok