Index Vakbarát Hírportál

Technikai hiba miatt félbeszakadt a Nemzeti Színház előadása

2019. január 20., vasárnap 23:08

Vasárnap este a Nemzeti Színházban félbe kellett szakítani Az ember tragédiája című előadást, mert elromlott a színpadtechnika egyik emelője, írta nekünk egy ott jelen lévő néző.

Éppen a párizsi szín ment a drámából, amikor föntmaradt az egyik díszletelem, rajta egy színésszel. Az előadás a probléma ellenére folytatódott, a londoni színt is befejezték nehézségek között. Ezután viszont újabb hiba történt egy díszletelemmel. Felkapcsolták a fényeket, a technikai stáb bejött a színpadra, a nézőknek pedig el kellett hagyni a nézőteret. Az előadást nem tudták befejezni, nagyjából 40 perccel kevesebb volt a játékidő.

Olvasónk azt írta, hogy a színészek próbálták megmenteni az előadást, megindító volt látni, ahogy küzdöttek és improvizáltak a londoni színben a megváltozott körülmények között.

Rovatok