Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Dávid Ferenc művészettörténész

2019. január 23., szerda 10:14

Élete 78 évében elhunyt Dávid Ferenc, Foster Gyula-díjas művészettörténész, a magyar történelmi építészet egyik legkiválóbb szakértője.

Budapesten, a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1954-58 között. Az ELTE művészettörténet, valamint magyar nyelv és irodalom szakán 1963-ban szerzett diplomát, Herder-ösztöndíjasként a bécsi egyetemen végzett két szemesztert.

1963 és 1982 között az Országos Műemléki Felügyelőség tudományos kutatójaként dolgozott Sopronban, a város arculata neki köszönhetően épült-szépült és változott. Ebben az időszakban igyekeztek eltüntetni a háború nyomait, Dávid Ferenc konkrét feladata a belváros műemléki rekonstrukciójának tudományos előkészítése volt. Ennek a munkának az eredményeként lett Sopron belvárosa a budai Várnegyed mellett az ország második legjelentősebb, hitelesen helyreállított történelmi városnegyede. 2010-ben Sopron városa a Pro Urbe-díjat adományozott neki.

1986-tól az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének tudományos munkatársaként tevékenykedett a műemlékügy elkötelezettjeként. Fontos szerepet kapott egyebek mellett a fertődi kastély helyreállításában, de ő felügyelte a Sándor-palota 2002-es felújítását is tudományos szempontból. Itt elsősorban az elpusztult enteriőrök rekonstrukciójához nyújtott pótolhatatlan segítséget.

Számos könyve jelent meg a művészettörténet témakörében, 73. születésnapja alkalmából 85 magyar és osztrák szerző tollából két kötetes nagy könyv jelent meg munkásságáról Kő kövön – Stein auf Stein címmel.

Pályafutása alatt számos díjat kapott, köztük a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet (1996), a Soros Alapítvány Fülep Lajos-díját (1999), a Scheiber Sándor-díjat (2004), vagy éppen A Magyar Érdemrend lovagkeresztjét (2009) és középkeresztjét (2015).

Rovatok