Index Vakbarát Hírportál

Takaró Mihály: Esterházy kultúraromboló, tehát nem kell tanítani

2019. július 16., kedd 15:15

"Esterházy Péter kultúraromboló, tehát nem kell tanítani" – jelentette ki Takaró Mihály irodalomtörténész a 28. Jókai Mór Nyári Egyetemen Komáromban az Új Szó beszámolója szerint.

Takaró Mihály nem először mondott hasonlóan hajmeresztő dolgokat: ő volt az, aki az Echo TV-ben Kertész Imre magyarságát firtatta, valamint Petri Györgyre és Spiró Györgyre is vállalhatatlan módon hivatkozott egy másik tévéműsorban.

Takaró velük szemben olyan szerzők munkásságáért szokott lelkesedni, mint Nyirő József, Tormay Cécile, Szabó Dezső és Wass Albert. "Takaró Mihály minden jó érzésű, becsületes ember számára vállalhatatlan, a konzervatív, jobboldali gondolkodásúak számára is; ő a szcéna legszélsőségesebb, leghírhedtebb alakja" – mondta róla korábban az Indexnek Závada Pál.

Takaró Mihály július 11-én, csütörtökön, Magyar kultúra tegnap, ma, holnap címmel tartott előadást a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által szervezett Jókai Mór Nyári Egyetemen, ahol többek között arról beszélt: már-már irracionális, hogy egy ilyen kis lélekszámú nép – mint a magyar – fennmaradt, "a magyarság megmaradásának legfontosabb záloga" pedig a kultúra.

Takaró szerint a magyarság nem genetikai kérdés, hanem sorsvállalás és tudatos kultúravállalás, éppen ezért óriásinak tartja az óvónők és a pedagógusok felelősségét. Úgy gondolja: ha valakit magyar iskolába íratnak, akkor "minden körülmények között" magyar marad. Takaró ezután azt javasolta:

"mindenki tegye fel magának a kérdést, ő mit tett a magyarság megmaradásáért, hány gyereket szült, kivándoroltak-e a gyerekei, mert ha igen, akkor valamit elrontott a kedves szülő".

Takaró Mihály az előadása végén azt is leszögezte: kizárólag azt hajlandó tanítani, ami építi a diákjait, ami rombolja, azt nem. A rombolást pedig Esterházy Péter Így gondozd a magyarodat című írásával illusztrálta, majd kijelentette, hogy mivel a három éve elhunyt Esterházyt kultúrarombolónak tartja, nincs rá szükség az iskolákban sem.

Az irodalomtörténész neve felmerült a találgatásokban, amikor a menesztett Prőhle Gergely utódját keresték a Petőfi Irodalmi Múzeum élére, de állítólag nem ambícionálta a főigazgatói széket, ami végül Demeter Szilárdé lett.

Kedden aztán a DK közleményben reagált Takaró szavaira:

Esterházy Péter, a kortárs magyar irodalom egyik, ha nem legnagyobb zsenije biztosan elgondolkozna azon, hogy szabad-e reagálni egy szellemi párviadalban ily' fegyvertelen ember szavaira. Mi csak annyit tehetünk, hogy újra kifejezzük abbéli sajnálatunkat, hogy a magyar jobboldalnak továbbra sincs egyetlen írója sem, akit csak egy lapon lehetne említeni Esterházyval.

A Hvg.hu korábban úgy értesült, hogy Kásler Miklós miniszter éppen Takaró Mihályra bízta a 2020-ban bevezetendő Nemzeti Alaptanterv hazafias szellemű átdolgozását, az Emmi sajtóosztálya később azonban cáfolta az értesülést, helyreigazítási kérelmükben azt írták, Takaró Mihálynak a minisztériummal nincs semmilyen hatályos szerződése.

Rovatok