A fenti kép nem egy skanzenben, de még csak nem is egy magyar faluban készült. Hanem egy városban. Mégpedig egy volt megyeszékhelyen, annak is a belvárosában. Csongrád hangulatos városrészét kevesen ismerik, pedig a világon egyedülálló kincs.
Nagyot fordult a világ az elmúlt ezer évben, amióta kijelölték a vármegyéket és azok központjait. Elég csak a szomszédos Csanádra gondolni, amely megye- és püspöki székhely is volt, nevét pedig hamarosan újra viselni fogja egy megyénk. Ehhez képest ma egy pár ezres falu a határ román oldalán.
Csongrád a tatárjárással vesztette el jelentőségét, de nem lett falu. Takaros kisváros, rendezett utcákkal, mókás nevű szobrokkal, hatalmas platánsorokkal. Van egy szép főtere, városházával, gyönyörű szecessziós iskolával és egy templommal, amelynek a tornyán tűzfigyelő erkély fut körbe, ahogy az egy alföldi városhoz illik. Ám Csongrádnak nem ez a belvárosa.
Az itt furcsa módon a város szélére esik.
Persze a belsőt, a külsőt, az alsót és a felsőt ezen a vidéken mindig a folyóhoz képest kellett érteni. A Belváros is a folyó partján van, a keleti szélén. Ez volt a település ősi magja. Csak a magot itt nem körbenőtték az új városrészek, mint általában.
Ennek az oka, hogy a város egy jól védhető magaslatra épült, egy félszigetre – mely egykor alighanem sziget volt. A Tisza vize vette körbe, ami minden irányban meggátolta, hogy terjeszkedjen. Természetesen ide se a magas gátak közt hullámzó, mai folyót képzeljük. Akárcsak Hódmezővásárhelynél, ezen a szakaszon is egy roppant szélesen elterülő vízről volt szó, mocsarakkal, fertőkkel, lápokkal, tavakkal. Az 1780-as években készült
első katonai felmérésen jól látható Csongrád környéke.
Az 1800-as években készült második katonai felmérésen is még látszik, hogy a „Belső város” megrekedt a terjeszkedésben. A modernebb, új városrésszel híd köti össze egy akkora már alighanem kiszáradt tómeder felett, tőle délre a Bökönynek nevezett vizenyős terület fekszik.
A folyó menti városok mindig a folyásiránnyal szemben terjeszkednek először új lakónegyedekkel, ami elég logikus persze. Így volt ez például Pest esetében is. A csongrádi új városrész is szépen kivirágzott nyugatra, a régi negyednek pedig megmaradt az ősrégi szerkezete. Mind a mai napig.
Közel negyven védett házról van szó, amelyek közt több 200-300 éves is akad. Az utcaképek meglepően egységesek, az egész olyan, mint egy skanzen – pedig az épületek eredetiek –, igaz, átalakítások az elmúlt évtizedekben is történtek még. Épp ez ennek a negyednek az igazi értéke, ilyen népi építészeti együttes csak nagyon kevés helyen maradt fenn.
Az egyes házak védelmére már elég régóta megindult, szinte minden faluban kialakítottak például tájházat. Már a hatvanas években is látszott, hogy a falukép megőrzéséhez nem elég egy-egy magányos épületet megmenteni, mégis csak néhány helyen jelöltek ki olyan településmagot, amit a maga egészében megőrzendőnek nyilvánítottak különleges, népi építészeti értéke miatt. Így lett védett Szigliget, Tihany, Szalafő-Pityerszer, Fertőrákos, Hollókő – és Csongrád régi része.
Vagyis ez az Alföld egyetlen nagy népi műemlékegyüttese.
A csongrádi belváros nem klasszikus falu. Elég csak megnézni, hogy a házakhoz nem tartoznak tágas kertek, szántók, állattartó épületcsoportok. Nem hagyományos paraszti porták, kifejezetten sűrűn állnak. Ennek egyik oka az, hogy ez régen nemcsak város, hanem vár is volt. Ennek emlékét már csak az egyik utca neve (Öregvár) őrzi, más nyoma nem maradt.
A másik, hogy itt nem földművesek éltek, hanem hajósok, hajóácsok, halászok, kisparasztok, kézművesek. A fenti katonai térképeken szépen be vannak jelölve a hajómalmok is, szóval bizonyára laktak itt molnárok is. A 19. század második felében pedig, amikor megindult a Tisza szabályozása, külön mesterség alakult ki, a talicskásoké. Ők készítették a kubikosok – vagyis a töltéseket építő földmunkások – legfontosabb eszközét.
Az épületek közül hétben kézművesházak működnek, vagyis mindegyikben más mesterséget ismerhet meg a betérő. Van fazekas, mézeskalácsos, fafaragó, kosárfonó műhely, textiles és halászház, valamint egy borház és kovácsműhely. Nem igazán múzeumok, de egy kis látnivaló mindegyikben van, nyaranta pedig programok is (itt érdemes utánuk nézni).
Szóval remek turisztikai célpont. Már csak azért is, mert a többi ház jelentős részében kiadó szobák vannak. Ha másban nem is, ebben azért hasonlít a csongrádi a világ többi történelmi belvárosára.
Érdekelnek Magyarország rejtett kincsei? Kövess Facebookon és Instagramon!