Hogy mit rejt a Táncsics utca 9. számú, egyszerű sárga ház nagykapuja, azt évtizedekig nem nagyon tudta senki, az épület ugyanis a mögötte lévő hatalmas, két szinten elterülő kerttel együtt az Egyesült Államok tulajdona volt. A 19. századi József-kaszárnya az egykori állami fogház leghíresebb rabja után Táncsics-börtönként lett ismert, de azt csak találgatni lehetett, hogy mi rejtőzhet a kert földjében - a Vár egyik utolsó, régészek által csak kis mértékben megkutatott területén.
A kapu mostanában nyitva áll, és bárki besétálhat a sokáig megközelíthetetlen, titokzatos épület udvarára. A területet ugyanis a magyar állam 2014-ben egy ingatlancsere-megállapodás keretében visszakapta, és idén tavaszra lezárult a Budapesti Történeti Múzeum régészei által elvégzett régészeti feltárás első köre is, ami teljesen szűz területen, az alsó teraszon zajlott. És olyan leleteket hozott felszínre, amikhez hasonlóra Budán már évtizedek óta nem volt példa:
több méter magasan megmaradt várfalakat és nem is egy, hanem két elrejtett kincset.
A látogatók Az első bástya című pop-up kiállítás keretein belül október végéig két helyszínen szemlélhetik meg az Erdélyi bástya ásatását és a földből előkerült holmikat. Pár éve még a tengerészgyalogosok által használt kosárpálya és sütögető hely volt az alsó teraszon, a felső udvar szélén magában álló, barokk Lőportár mögött, amelynek épületében található a kiállítás egyik fele, míg a másik kiállítási egység a múzeum palotabeli főépületében található.
A Várban régészeti szempontból minden terület értékesnek számít, de ez a telek egyrészt kulcsfontosságú a város korai története szempontjából, másrészt jórészt kimaradt a második világháború utáni nagy régészeti feltárási hullámból, mivel
1948-ban háborús jóvátételként az USA felségterülete lett.
Ennek ellenére a hidegháború közepén, 1962-ben Zolnay László lehetőséget kapott némi kutatásra, amelynek során a felső teraszon megtalálta az ún. Kammerhof, vagyis a legelső királyi ház falait, majd a 80-as években H. Gyürky Katalin a szomszédban a Szent Mártonról elnevezett királyi kápolna romjait fedezte fel. Az első bástya kiállításon bemutatnak több olyan leletet is ezekből a kutatásokból, amiket eddig a látogatók nem láthattak. Ezek az ásatások azonban rövid ideig tartottak, és csak kis területet érintettek, az alsó teraszon például Zolnay egyáltalán nem kutathatott, mert akkoriban ott volt az amerikaiak veteményeskertje.
A mai Táncsics utca 9-es számú ház udvarán tehát a városalapító IV. Béla király Kammerhofja lapul néhány méterrel föld alatt. Ez 1381-ig a Budán időző uralkodók szálláshelye volt, míg Nagy Lajos el nem ajándékozta a budaszentlőrinci pálosoknak.
Ez egy nagyon jelentős helyszín, hiszen Esztergom, vagy Visegrád szintű királyi szálláshely volt
– meséli Terei György régész, a kiállítás egyik kurátora és a bástya ásatásának vezetője.
A magyar történelemben fontos szerepet játszó építmény újabb, teljes körű feltárása még a jövő zenéje. Amit most megismerhetünk, az egy tereplépcsővel lejjebb található: a várfalból négyszögletesen kiugró Erdélyi bástya belsejében. A bástyát Buda 1530-as ostroma után Szapolyai János király építette. A szakemberek szerint a név az építtetőre utalhat, mert az uralkodó korábban erdélyi vajda volt: eredetileg Erdélyi vajda bástyának hívhatták, ami az évszázadok során Erdélyi bástyává rövidült. A szakértők sokáig vitatkoztak, hogy nevezhetjük-e ezt a létesítményt olasz-típusú bástyának, de a konszenzus most az, hogy inkább nem.
A bástyáról több korabeli ábrázolás fennmaradt, a legkorábbi a tizenötéves háború idejéből, ami nagyon sematikusan, de már ábrázol egy tornyot. A tárlaton az egyik falon látható például Ottendorf 1663-as térképe is, amin látszik, hogy a Habsburg kém sejtette, hogy meg lett erősítve a vár védelme, de nem tudta, pontosan hogyan. A visszafoglalás utáni időszakból, a 17. század végéről már maradtak fenn hadmérnöki felmérések, amiken tisztán látható egy erősen előreugró bástya.
Buda szerencsés helyzetben van, mert nagyon sok ábrázolással rendelkezik, és ezek általában elég pontosak
- mondja a régész. A bástya az 1686-os ostromban megsérülhetett, és a 18. század elején részben visszabontották. Egy 1749-es térképen már áll a Lőportár és a bástya alakja is más - ekkoriban Szent József bástyának hívták, és alapvetően ezt az állapotát őrizte meg.
hogy a belsejében most feltárt falak ilyen jó állapotban maradtak meg, annak köszönhető, hogy a 18. században nem lerombolták, vagy széthordták a védművet, hanem egyszerűen feltöltötték a területet több tízezer köbméter földdel és sittel.
A betöltésből előkerült egy teljesen más formájú védmű: egy patkó alakú bástya lőrésekkel és egy felvonóhidas gyalogkapu. A patkó alakú bástya orrészébe utólag felhasznált gótikus és reneszánsz faragott köveket építettek be, ami arra utal, hogy ez a rész talán a 17. században épülhetett. A felvonóhidas gyalogkapu pedig igazi különlegesség, hiszen teljes épségben, minden elemével együtt megmaradt.
Kint a helyszínen nem lehetett volna az értékesebb leleteket biztonságosan elhelyezni, ezért azok a BTM Vármúzeumába kerültek, ahol a kiállítás két termet foglal el. Az elsőben az egyik falon az építmény történetét bemutató metszeteket és térképeket láthatjuk, a terem közepén pedig egy hosszú vitrint, benne az előkerült kincsekkel. A környező falakon a térképek mellett néhány leletről rövid magyarázatot olvashatunk (például a kávéházi kultúráról, vagy a pipázásról).
A legtöbb tárgy egy évvel ezelőtt még a földben volt.
Nem példátlan, hogy egy ásatás leleteit egy éven belül részben restaurálják és kiállítják, de azért nem is túl gyakori, a romok párhuzamos helyszíni bemutatása viszont szinte egyedi esetnek mondható, amit a terület történelmi jelentősége indokol.
A vitrinben látható kávéscsésze-darabkák a hódoltságban népszerű kávézás tárgyi bizonyítékai. Maga az oszmán kávéház valószínűleg a Mátyás-templom környékén lehetett, és sajnos nem tudni, hogy kerültek a bástyába a csészék. Vajon már akkor is lehetett kérni elvitelre, vagy a katonák őrjáratozás között otthon főzték a kávét, amit kékkel festett fehér porcelán csészékből ittak? Ilyen kérdésekre inkább írásos emlékekből derülhetne fény.
A másik fajta kerámia egy kályhacsempe, ami Szent György és a sárkány küzdelmét illusztrálja, ez a középkori kályhákon gyakran előforduló jelenet. A romok közül több pipa is előkerült, ezek szintén török koriak, mivel a pipázás szokása ugyancsak a hódoltság alatt terjedt el Budán. Korabeli illusztrációkon láthatjuk, hogy akkoriban a pipákat ülve, vagy fekve szívták, mert – hogy hűtsék a füstöt – a szár akár egy-, másfél méter hosszú is lehetett.
A tárlat igazi sztárja a két kincslelet. Októberben került elő négy arany- és 700 darab ezüstérme, amiket valószínűleg egykor egy vászon szütyőben rejtettek el. Az ezüstérmék közül 200 darab európai, a többi kisujjkörömnyi pénz pedig akcse, török váltópénz, amelyek a teljes feldolgozása még folyamatban van.
Egy héttel az első pénzlelet megtalálása után a fémkeresős szakember ismét kincsre lelt: az egyik falban elrejtve hét török aranypénzt talált. Mindkét lelet a 15 éves háború alatti ostromhoz köthető.
A vitrinben láthatóak még ágyúgolyók, sima és robbanó is, valamint hétköznapi eszközök: kések, gyűrűk, gyűszűk. Az említett felvonóhidas kapuból megmaradt a korához képest meglepően jó állapotú bronz csigás berendezés, egy lakat és az ahhoz tartozó retesz, valamint a kapupántok. A csigán kívül mindegyik tárgy látható a vitrinben, és a rekonstruált fém eszközök mellett megtekinthető néhány eredeti állapotú példány is, hogy lássuk a különbséget. Valószínűleg azért került elő ennyi vastárgy, mert a bástyában kovácsműhely működhetett.
A Táncsics utca 9-nél a kiállítás a kaput körülvevő hatszög alakú faépítménnyel hirdeti magát az utca felé, ami a középkori puskák csövére hajaz. Az udvarra belépve jobbra a Lőportár látható, és aki már korábban járt itt, annak az alsó teraszról hiányozhat a kosárpálya, a BBQ-sütő és közel kétezer köbméter föld. Ezek helyén most egy nagy gödör, annak alján pedig a feltárt romok láthatóak. Az itteni kiállítást a Várkapitányság rendezte, a múzeum a régészeti segítséget nyújtotta.
A romokat egy élénksárgára festett faszerkezet veszi körbe, amin körbe lehet sétálni az óriási gödröt. A mostani várfalhoz is kiállhatunk, és igazán ott kihajolva válik érthetővé, mekkora munka lehetett feltölteni a területet: a várfal alatt a kertek olyan 10-15 méterrel lejjebb helyezkednek el. A gödör oldala szándékos telepítéssel vadvirágos mező érzetét kelti, amiből kicsit kizökkent a falnál található relatíve kicsi, gyönyörű, zöld gyep.
A Budai Várban ilyen jó állapotban, ilyen magasságban megmaradt falak a királyi palotán kívül gyakorlatilag nincsenek
– mondja Terei a feltárt védművekről.
A romok három-négy méter magasak, és a falak egészen a Lőportárig nyúlnak, sőt annak falában is folytatódnak (a Lőportár építéséhez felhasználták az egykor itt állt torony maradványait). Látszik a falak sokszoros foltozottsága meg a lyuk, amiben a hét aranyat megtalálta a fémkereső, nem messze a felvonóhíd helyétől. A kapuban tisztán kivehető a retesz helye a falban. Ezért is érdemes a tárgyi leleteket a maguk eredeti valójában előbb megnézni a múzeumban, mielőtt a bástyához kijövünk, mert így könnyebb elhelyezni a látottakat, a romok értelmezhetővé válnak.
Egy kifolyó mögött három barlang található. Hogy ezeket régen mire használták, nem tudni, de a régészek találtak bennük emberi munkára utaló nyomokat. A lyuk a Várhegy forrásai miatt kerülhetett a falba, mivel a víz jelenlétével nem csak manapság, hanem már a középkorban is számolnia kellett a mérnököknek. A talaj valószínűleg elég vizenyős volt, így valamilyen pallórendszert rakhattak le, hogy be tudják járni a területet, aminek a maradványait meg is találták az ásatás során.
A Lőportárban található kiállítás inkább interaktív, van puzzle, a gyerekek rajzolhatnak, vagy nézhetnek filmeket, például egy lelet útjáról a megtalálástól a kiállításig, vagy arról, hogy is nézhetett ki a bástya fénykorában, és hogy milyen technikákat alkalmaztak a fényképezéshez, a modellek elkészítéséhez. A két kiállítás leginkább tandemben működik, nem kapjuk meg a teljes élményt csak az egyik vagy a másik bejárásával.
Persze nem állítottak ki mindent, ami előkerült. Terei György szerint még öt-tíz év munka kell ahhoz, hogy az összes leletet feldolgozzák, restaurálják, de reméli, hogy újabb ásatásokat végezhetnek majd a Táncsics utca 9-ben, vagyis ami eddig történt, csak egy hosszabb feltárási folyamat első fázisa.
Az első bástya kiállítás október 31-ig tekinthető meg a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában és a József-kaszárnya udvarán.